Nem jellemző, hogy egy magyarországi önkormányzat irodalmi ösztöndíjpályázatot hirdet. Honnan jött az ötlet? Kik karolták fel az ügyet?

Valóban nem, sőt, ha nem tévedek, ez az első ilyen alkalom, amikor ez megtörténik. Az ötlet onnan jött, hogy nagyon hiányoznak a hasonló programok és lehetőségek. Tavaly az önkormányzati választások után beszélgettünk erről a kerület új kulturális alpolgármesterével, Szücs Balázzsal, milyen irányba lehetne bővíteni a palettát, milyen új programokra lenne szükség. Én többek közt ezt is felvetettem, mondván, ha szűkös is a keret, már egy egészen kevés is óriási segítség tudna lenni. Erzsébetvárosban a kultúrának mindig kiemelt helye volt – ebből a felvetésből azután konkrét terv lett, ami végül szintén neki köszönhetően, az ő alpolgármesteri segítségével tudott megvalósulni.
 

Mik voltak a legfőbb dilemmák a tárgyalások során?

A legfőbb dilemma talán az volt, a fölmerülő egyéb ötletek közül melyik lenne a legfontosabb, tényleg hiánypótló kezdeményezés. A kerület működteti a W17 kulturális központot, ahol egymást érik a koncertek, beszélgetések és más programok. A Négyszoba Galéria is itt található, ott évek óta nívós, pályakezdő és/vagy fiatal képzőművészek kiállításai kapnak teret, szóval voltak bejáratott helyszíneink, nem szólva a többi kerületi fenntartású kulturális intézményről – Róth Miksa emlékház, K11, Csányi5, Hernád ház. Logikus volt kiterjeszteni a kört és valami újat elkezdeni, az irodalom pedig jellemzően forráshiánnyal küzd, egy szelete legalábbis mindenféleképp, így ez adta magát.
 

A kiírás szerint a 35 és 60 év közötti pályázóknak minimum két kötettel kell rendelkezniük, és nem kaphatják meg olyanok, akik egyéb állami ösztöndíjprogramban részesülnek. Miért ezeket a feltételeket határoztátok meg? A legtöbbeket talán az a kérdés foglalkoztatta, hogy miért húztátok meg a felső korhatárt 60 évnél.

Ez az ösztöndíj olyan színvonalat szeretne képviselni, ami évtizedes távon indokolttá teszi a fennmaradását, ehhez pedig egyértelmű keretek kellenek. A felső korhatár meghúzása kellemetlen döntés, nem is örömmel tettük, viszont szakmailag szükségszerű lépés volt. Egy élő klasszikust versenyeztetni egy harmincas évei végén járó, néhány kötetes szerzővel egyszerűen komolytalan, már-már bántó, és kezelhetetlen mennyiségű, fölösleges konfliktust eredményezett volna. Látványos volt azonban, hogy amíg a legfiatalabbaknak szóló tehetséggondozó programok egész tömege működik jól, a középgenerációs írók annak ellenére jutnak kevesebb támogatási lehetőséghez, hogy ők vannak a legtöbben.

Bevallom, az én szempontomból nem is az a kérdés, hogy egy aránylag kicsi, most induló ösztöndíj miért nem oldja meg egy csapásra az irodalmi támogatásrendszer összes problémáját, hanem egyértelműen az, miért nem sikerült a rendszerváltozás óta eltelt harminc évben egy mindenki számára vállalható, pártatlan, jól működő struktúrát összehoznia a szakmának, ami magába foglalja a hatvan év fölötti szerzők valamilyen támogatási rendszerét is.

Röviden: muszáj volt egy adott életkori sávot kijelölnünk, ahonnan várjuk a pályázatokat. Ha nem a várható nehézségek miatt, akkor is kereteket kellett szabnunk a rendelkezésre álló források reális, szakmailag megalapozott kezelésére. Ez senki ellen nem szólt, aki így értette, készséggel megkövetem, de teljesen félreértette. Egy normális helyzetben, egy jól működő rendszerben nem kellene magyarázkodni néhány egyszerű és logikus kritérium miatt, mert nem lenne olyan rétege a szakmának, ami „valamiért” ellehetetlenítve vegetál. Az ebből adódó szillogizmus összerakását mindenki végezze el maga.
 

A zsűri tagjai már ismertek (Babiczky Tibor, Gács Anna, Kemény István, Nagy Boglárka és Visy Beatrix), de mik lesznek az elbírálás főbb szempontjai?

A zsűrin túl van egy fővédnökünk is, Lator László személyében. Az elbírálás tényleges szempontjaiból egyelőre annyi biztos, hogy nem szociális alapon történik majd, tehát a művek és munkatervek minősége dönt. De ezen a ponton túl nem vagyok feljogosítva nyilatkozni: én csak a lebonyolításért felelős koordinátor vagyok, döntési jogom amúgy semmilyen kérdésben nincs, és ne is legyen.

Illetve még egy szempont, ami viszont a kiírásban is szerepel: az öt díjazott között mindig kell lennie minimum két nőnek. Sajnos a magyar irodalmi közegben ez még mindig annyira nem evidens, hogy külön ki kellett emelni – ettől amúgy nem lesz automatikusan jobb hely a világ, de egy kicsit határozottan kevésbé lesz rossz.
 

Az ösztöndíjasok fél évre havi 160 ezer forint támogatásban részesülnek. Az ösztöndíjprogram ezután is folytatódik valamilyen formában?

Igen, egyfelől az öt ösztöndíjas fejenként havi 160 ezer forint díjazásban részesül fél éven keresztül. Másfelől az újdonság, amit bevezetünk, hogy nem „csak” a pénzt adjuk, hanem a támogatottakat egy sokrétű szakmai programba is bevonjuk. Az erzsébetvárosi színházak színészeivel szervezünk felolvasást a szövegeikből – a COVID miatt idén csak videón és online, de jövőre már reméljük, élőben –, készül velük bemutató interjú, lesz improvizatív táncműhely, ahol az ő szövegeiket dolgozza majd fel terveink szerint Grecsó Zoltán és a Willany Leó, közben összekötjük őket egy-egy képzőművésszel, akiket közös alkotásra kérünk fel, ebből pedig kiállítást szervezünk a Négyszoba Galériába, és lesz videóvers/videóinstalláció pályázat, külön-külön felolvasás stb. – vagyis reményeink szerint mindez több lesz, mint egy ösztöndíjprogram. Az a tény, hogy egy budapesti kerület ilyen egyértelmű formában odaáll a kultúra támogatása mellé – s ebben az alpolgármester és az önkormányzat érdemei elévülhetetlenek –, újszerű és örvendetes. Ez a program csak most indul, mondhatni, még gyerekcipőben sem jár. Nekünk is ki kell tapasztalnunk, mi működik belőle jól, és mi nem. Sok munkánk lesz vele, de nagyon bízom benne, hogy ha bejáratódik, az élő magyar irodalom egyik fontos pillére lehet a közelebbi és a távolabbi jövőben egyaránt.

(Fotó: Valuska Gábor)