A Magvető Café három évvel ezelőtt, a Költészet Napján nyílt meg – és még abban az évben elnyerte az Év Közösségi Tere különdíját. Mi volt a Líra kiadói csoport terve a kávézóval, és ez mennyiben valósult meg?
Az elmúlt 5–10 évben a szemünk láttára szűkült minimálisra az irodalommal foglalkozó média: lényegében megszűntek az irodalmat is publikáló napilapok, a televízióból és rádióból kiszorultak a kulturális műsorok, csökkent a folyóiratok hatóköre is. Ezzel a folyamattal párhuzamosan felértékelődött azoknak az eseményeknek a jelentősége, amikor kortárs szerzők közvetlenül találkozhatnak az olvasóikkal. Persze nem sima író-olvasó találkozókra gondolok, hanem megszerkesztett irodalmi estekre, felolvasószínházi, kamaraszínházi előadásokra, vagy akár rendhagyó irodalomórákra. A Magvető Café persze kiemelten koncentrál a Magvető kiadó szerzőire, de a versenytárs kiadók szerzőinek is gyakran szervezünk rendezvényeket. Az volt a cél, hogy az irodalom barátai otthon érezzék magukat nálunk, és szerintem ezt mára el is értük.

Az elmúlt években mik voltak a legnépszerűbb programjaitok, rendezvénysorozataitok? Mire vagytok a legbüszkébbek?
Három év alatt több mint 400 különböző rendezvénynek adtunk otthont, nagyjából heti háromnak. Elsősorban erre vagyok büszke. Kezdetben több színházi előadásunk volt, ezeket azonban kénytelenek voltunk limitálni, mert a TAO eltörlése miatt nagyon nehéz kigazdálkodni a költségeket. A Bíró Kriszta által írt és szerkesztett Teher alatt című előadást nagyon szerette a közönség, én is büszke vagyok rá. Két éve a Színművészeti Egyetem végzős hallgatóival közösen színpadra állítottuk az az évi Szép versek kötetet, nagy élmény volt. De Hajdu Szabolcsék vagy a Pano-dráma csoport előadásai is nagyon jól működtek ebben a térben. Több olyan estünk is volt, amikor kortárs költők és kortárs zenészek közösen álltak a színpadra: ezek közül Boggie kamarakoncertjeit emelném ki. Nagyon jó, hogy vannak havi beszélgetős sorozataink, amelyek megtalálták a maguk közönségét. Magam sem hittem volna, hogy a Műfordítók Társasága estjeire, ahol egy-egy szakmai problémát vitatnak meg a pódiumon, pótszéket kell bevinni, annyi az érdeklődő. Otthonra leltek nálunk a Revizor off-line estjei, a Szépírók Társasága pódiumbeszélgetései, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület népszerű Freud Café sorozata, vagy akár az Unicef globális problémákat bemutató estjei. De az egyik legnagyobb büszkeségem mégiscsak az, hogy amikor Jordán Tamás nem a színpadon, hanem az utcára néző ablakban tartotta meg önálló estjét, a velünk szemben lévő sztriptízbárból kijöttek a táncoslányok – előbb kintről figyeltek, majd lassan beültek a nézők közé, és csendben végignézték az előadást.

A járványhelyzet miatti leállás hogyan befolyásolta a Magvető Café működését? Terveztek-e valamilyen átfogó változást, hangsúlyeltolódást a mindennapokban a járvány hatására?
Március közepén nekünk is be kellett zárnunk, és sajnos volt olyan kollégánk, akitől időlegesen el kellett köszönnünk, a többiek is szabadságot vettek ki. Június elején nyitottunk ki újra, bár csak csökkentett üzemidőben működünk. Nálunk nyáron egyébként sincsenek rendezvények, és abban bízunk, hogy szeptembertől újraindulhatnak a programok. Erre nagyon készülünk.

A nyár második felében, ősz elején milyen kulturális programokra számíthatnak a látogatóitok?
A meglévő sorozatok mellett lesz egy-két igazi meglepetés, ezek közül most kettőt emelek ki. A kőszegi színházban színpadra állították Grecsó Krisztián Vera című regényét, és úgy tervezzük a színház vezetőivel közösen, hogy állandó fővárosi játszóhelye leszünk az előadásnak. Darvasi László és fia, Áron közösen írtak egy egyfelvonásost Madárhegy címmel, nemrég jelent meg a Jelenkorban. Azt tervezzük, hogy ebből is csinálunk egy felolvasószínházi bemutatót.

Ha csak az elhatározásodon múlna, kiket látnál legszívesebben a Magvető Caféban fellépőként?
Nagyon szeretném, ha fiatal színészeket, akár végzős hallgatókat „rá tudnánk szoktatni” kortárs szerzők műveire, és az együttműködésből előadások születnének. Abban hiszek, hogy ha egy előadóművész fiatalon rátalál egy író vagy költő műveire, akkor az az egész későbbi pályáját végigkíséri.