Miért kezdtél el verseket fordítani, és hogyan köteleződtél el az amerikai líra mellett?

1986 őszén fordítottam le Petri György Őszi vázlat című versét hollandra, hogy kipróbáljam a hollandtudásom. A következő lefordított mű már nem vers volt, hanem Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye, amit elsősorban azért fordítottam le, hogy megmutassam az angoltanáromnak St. Louisban. 1989-ben kezdtem el – akkor már, két amszterdami év után ott éltem. Ez a munka végül is sokat lendített a nyelvtudásomon. Négy-öt évig tartott, és rengeteg amerikai barátom segített benne. A napi adagot közösen olvastuk át, és halál türelmesen kijavították a hibáimat. Ezzel egy időben kezdtem verseket is fordítani magyarról angolra, Michael Castro St. Louis-i költő társfordítóval, akivel egészen a haláláig közösen fordítottuk magyar költők verseit. Ő ismertetett meg a kortárs amerikai lírával. Bemutatott jó pár költőnek, és igazából egy percig nem gondolkoztam, hanem nekiálltam magyarra fordítani a verseiket. Most érzem csak, hogy komoly hatást tettek rám. Gondolom, ennek tudható be az a három kortárs észak-amerikai antológia, ami megjelent a fordításomban Magyarországon (Félmeztelen múzsa, Átkelés, Medvefelhő a város felett). Máskülönben megkerestem pár magyar kiadót, mert még van két kötetnyi anyagom, próza és vers, amit nem lenne rossz megjelentetni.

Idén te kaptad meg az amerikai National Beat Poetry életműdíját. Mit jelent számodra ez a kitüntetés?

Életem első díja. Kell ennél többet mondani?

A díjat létrehozó alapítvány elsődleges célja a beat generáció munkáinak megőrzése és terjesztése. Mit kell tudni erről az alapítványról, hogyan zajlik a hagyományőrzés és a tehetséggondozás a szervezetnél?

Ez egy aránylag friss kezdeményezés. 2008-ban indult, mint egy egyszeri, háromnapos fesztivál, Connecticut Beat Poetry Festival néven, amit később havonta tartott költészeti események követtek. 2014-ben került sor az első nemzetközi beat költészeti fesztiválra, és ekkor már egyértelművé vált az elkötelezettség a beat költészet iránt. Ez abból is áll, hogy a díjakat olyan költők kapják, akik megfelelnek a beat költészet kritériumainak, ami nagyjából azt jelenti, hogy szabadverset írj, kötődj a jazzhez, a természethez, legyél őszinte, lázadó és kritikus verseidben, foglalkozz társadalmi kérdésekkel, és hasonlók.

Az alapítvány minden évben különböző kategóriákban (amerikai, nemzetközi stb.) hirdeti ki díjazottjait. Kiket ismerhetnek közülük a magyar olvasók?

Igazából ezek a költők nem ismertek Magyarországon. Hozzá kell tennem, hogy a nagy beat korszak költőit sem ismerik olyan sokan itthon.

Száznál is több magyar szerzőt fordítottál angolra, és ugyanennyit (beleértve az őslakos indiánokat is) angolból magyarra. Kiket ajánlanál az olvasóknak, és kikkel foglalkozol mostanában a legintenzívebben?

Ha már beat költészetről van szó, akkor Bob Kaufmant (1925–1986) emelném ki, akinek verseit pár magyar folyóiratban lehet olvasni. Ő meghatározó alakja volt a beat költészetnek. A másik költő az az indián Joy Harjo, akinek verseit szintén lehet olvasni pár magyar folyóiratban (például a Jelenkor februári lapszámában – a szerk.). Jelenleg ő Amerika babérkoszorús költője, de az a titulus egész mást jelent Amerikában, mint Magyarországon. Nem kapnak pénzt, viszont a társadalom minden szintjén (iskolákban, közösségekben, falvakban) népszerűsíteniük kell a költészetet. Még egy indián költőt szeretnék kiemelni, Mark Turcotte-ot, ő szerepel pár verssel a Medvefelhő a város felett című kötetben, és pár folyóiratban is olvasható tőle költemény. Az utóbbi időben a legintenzívebben Allen Ginsberg költészetével foglalkoztam. Az Európa Kiadónak fordítottam verseket tőle. Ezenkívül egy kortárs magyar költészeti antológia végső szerkesztési stádiumában vagyok. A kötet előreláthatólag 2021 szeptemberében jelenik meg Amerikában, nyolc nő és nyolc férfi költő verseit tartalmazza.