Mi a legnagyobb változás a munkájában a járvány előtti helyzethez képest?

Mivel nincsenek koncerthelyszínek, nincsenek koncertek; és mert nincsenek egyéb játszóhelyek, például színházak, ezért más előadásokat sem játszom. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt tizenöt évben nem voltam ‒ talán összesen ‒ ennyit itthon. 
 

Hogyan próbál alkalmazkodni az új helyzethez? Születtek-e tervei vagy akár megvalósított projektjei a karanténban?  

Részben úgy, hogy élvezzük az együtt töltött időt, játszunk, beszélgetünk, lemezeket hallgatunk, online moziba járunk, és, persze, főzünk. Közben a kertben kísérletezünk, szurkolunk a tépősaláták versenyén, izgulunk a retekért, a chilipaprikamagok elindulásán aggódunk. Közben egyetemi térré alakult a házunk: a lányunk a szobájában az Uni Wienen tanul, mi meg a hallgatóinkkal töltjük a napjaink egy részét. Az önmagában alkalmazkodás, hogy képesek vagyunk cselekedni, döntéseket hozni, vagy például végezni a munkánkat: olvasni, írni, tanítani. 

Fedezett-e fel olyan művet az elmúlt időszakban, amellyel különben nem találkozott volna?

A felfedezés részben ilyenkor minden évben megtörténik: mindig vannak olyan könyvek a Libri-díj jelöltjei között, amelyeket az adott évben nem olvastam. Így aztán a zsűrizésre vannak friss olvasmányélményeim ‒ pozitív meglepetés volt Péterfy Gergely „Puskinja”, és nagyszerű olvasmányélmény Láng Zsolt Bolyaija. De ezeket nem a vírushelyzet sodorta elém, azok a szövegek most jönnek, a kötelezők után. 

(Fotó: Sinco)