Mi a legnagyobb változás a munkájában a járvány előtti helyzethez képest?

A felsőoktatásban dolgozó kollégákhoz hasonlóan nekem is minden átmenet nélkül kellett átkonvertálnom magam a távoktatásra, amit extraként egy eddig ismeretlen feladat, egy tanszék irányítása is kiegészít. De nem panaszkodom, két hónap alatt sikerült megszokni ezt az új, digitális munkavégzést. Egyébként eddig sem éltem kiugróan aktív életet, vagyis a karanténlét nem okozott újdonságot, maximum annyiban, hogy a munkaidő vált még jobban képlékennyé. De ahogy megfigyelem, a legtöbb tanár így van ezzel. A filmkészítés terén sem okozott különösebb törést a járvány, én a filmesek azon kicsiny csoportjához tartozom, akiknek nem feltétlenül kell az alkotáshoz elhagyniuk a lakásukat, mivel a legtöbbször talált nyersanyagból dolgozom. De persze ettől még hiányzik a „világ” (vagyis elsősorban a barátaim). A harmadik munkám, az írás szempontjából pedig kimondottan ideális állapotot jelent az új helyzet, mert rákényszerít a kutatásra, olvasásra és rendszeres munkára. Bár pont március elején fejeztem be egy kéziratot, szóval ezen a fronton csend van. Összességében tehát nincs kirívó változás a mindennapjaimban, de ez persze úgy hangzik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. 

Hogyan próbál alkalmazkodni az új helyzethez? Születtek-e tervei vagy akár megvalósított projektjei a karanténban?  

A karantén első hetében kezdtem neki új filmemnek, ami Nemes Z. Márió Barokk Femina című versfolyamának adaptációja lesz. Úgy fest, ez a munkám lesz az eddigi legradikálisabb, legöntörvényűbb: ez tudom, elég fenyegetően hangzik, de Márió szövegei mindig olyan elementáris erővel hatnak rám, hogy úgy érzem, árulás lenne magammal (és a szöveggel) szemben, ha nem mennék el a falig. (Ez persze végső soron minden filmre igaz: a határfeszegetés szerintem nem úri hóbort, hanem a filmezés szerves része.) Szóval most ezen fogok dolgozni a következő karanténhónapokban, és majd meglátjuk, milyen platformon fogja a nézőket betámadni: az már szinte biztos, hogy egy része streamingelt minisorozat formájában lesz elérhető, folynak az egyeztetések egy orgánummal. De Márióval installációban és performatív előadásban is gondolkodunk, illetve a klasszikus mozis vetítésben is. Mindeközben, csak hogy ne unatkozzak, elindult A horror filozófiája című, Máté Borival közösen rendezett absztrakt esszéfilmünk netes forgalmazása, amit a film producere, Nedeczky Dóra által fejlesztett platformon lehet elérni.

Fedezett-e fel olyan művet az elmúlt időszakban, amellyel különben valószínűleg nem találkozott volna?

Sajnos az egyetemi munka és a filmkészítés/forgalmazás mellett nem sok időm jut kulturális felfedezőutakra: általában este 8-9-kor szabadulok el a gép mellől, ilyenkor inkább a feleségemmel beszélgetek, vagy elmegyünk sétálni, netán társasozunk, ilyesmi. De persze nézünk filmeket is, hiszen függők vagyunk: megnéztük Hajdu Szabolcs új filmjét, a Békeidőt, amellyel normál esetben biztos, hogy nem a laptopomon találkoztunk volna először. (Amúgy szerintem jól sikerült, bár nem a legmasszívabb Hajdu-film ‒ de hát egy közepesen erős Hajdu-film is sokkal frissebb, mint az átlag felhozatal, vagyis engem boldoggá tett.) Ezen kívül megfogadtam a járvány elején, hogy többet fogok olvasni, de nagyon lassan haladok a könyveimmel (egy John Grisham-thriller és vele párhuzamosan Vágvölgyi Tokyo Undergroundja) ‒ majd nyáron belehúzok.