Hogyan telnek a napjai koronavírus idején? Milyen tevékenységekkel tölti az idejét?

Nem tudok nem arról beszélni, ami hosszabb ideje már történik velünk. A folyamatos vészhelyzetről, az emberi kapcsolatokat jellemző közönyről. Tavaly rengeteg időt töltöttem kórházban. Nevezetesen egy gerincműtétet követő rehabilitációs intézményben. Volt a kórteremben egy súlyosan csonkolt nő, sikeres vállalkozó egyébként, aki egyszemélyes zsarnokságot léptetett életbe. Egy különösen sérülékeny, testileg, szellemileg egyaránt kiszolgáltatott asszonyt zaklatott és alázott meg mindannyiunk előtt. Ketten együtt szórakoztak a házi zsarnokkal, egy betegtársunk teljes közönyt tanúsított, én pedig nevetséges módon kiborultam, a zsarnok ágyához mentem és kiabálni kezdtem vele, hogy nem tűröm, hogy előttem bárkit is megalázzon. Valószínűleg semmit sem értett az egész jelenetből, fellengzősnek és érthetetlennek találta mindazt, amit felháborodottságomban összehordtam. A vége az lett, hogy a pulzusom felszökött 160-ra, a szívem összevissza vert. Végül áttettek egy kétágyas szobába, ahol viszont Jehova tanúja volt a szobatársam. Teljes idegenség-érzet vett rajtam erőt. Továbbá a szégyenérzet, hogy nem ismerem az embereket, a vidéket (mindannyian falusiak voltak, kisebbségiek, Jehova tanúja magyarországi román). Mindketten súlyosan hátrányos helyzetűek. Ráébredtem, hogy lila gőzökben éltem addig, udvarias voltam, mint egy píszi (politikailag korrekt) értelmiségi. A könnyebb utat választottam, csoportban és nem egyénben gondolkodtam. Máig sem tudok megbékélni ezzel az emlékkel. Pedig úgy kéne gondolkodnom, ahogy azt Dosztojevszkij teszi a Holtak háza című napló-regényében. Ehhez hasonló mulasztásaimon gondolkodom mostanában a koronavírus-járvány idején. Próbálnék előrehaladni készülő kötetemben, bár leálltam vele. Valósággal megbénított a vészhelyzet bevezetése, és persze maga a vész. Egyelőre bénultan hallgatom a híreket, naponta kétszer, reggel és este. Kijárok délelőttönként sétálni a közeli parkba (legyünk őszinték, a Farkasréti temetőbe).

Sokak szerint eljött az ideje annak, hogy mindenki bepótolja azt, amit régóta halogat. Mit szeretne most elolvasni, vagy miről szeretne írni, amire eddig nem volt lehetősége?

Tornázom, főzök, két fiú unokámmal tanulok a kertben (érettségire magyart, illetve a kisebbel spanyolt). Kisebbik lányommal sétálok, szigorúan maszkot és napszemüveget hordva és távol egymástól.

Visszavettem kamaszkori szokásomat, melyet érzelmi válságaim idején később is gyakoroltam: sok klasszikus zenét hallgatok. Sajnos egy lézeres szemműtét előtt állok. A beavatkozás ezért késik. A kívántnál kevesebbet olvasok tehát.

Mi lesz az első dolga, ha elmúlik a járványveszély, és az élet ismét visszatér a régi kerékvágásba?

Az első dolgom az lesz, hogy új időpontot kérjek a magánklinikán.

Fotó: Valuska Gábor