Hogyan telnek a napjai koronavírus idején? Milyen tevékenységekkel tölti az idejét?

Volt tizennégy nap, amikor konkrétan ki sem léptem a házból, legfeljebb mosolyogtam az ablakpárkányra könyökölve, mint egy cserép muskátli, az ennivalót hozó családtagjaimra. A kolozsvári iskolabezárás és egyetembezárás híre éppen Párizsban ért, ahol a fordításról és a magyar avantgárdról tartottam egyetemi előadásokat. Párizsban akkor még ugyanúgy jöttek-mentek az emberek az utcán, mint máskor ‒ vendéglőkbe, kiskocsmákba ültek be, legfeljebb némelyik járókelő maszkot viselt az arcán. Volt is bennem egy búcsúzós érzés aznap, mikor már tudtam, hogy hamarabb hazaindulok: két-három nap múlva már nem ugyanazt látnám. És ez pontosan így is történt, néhány nap alatt ott is minden bezárt. Ilyen nyüzsgésből érkezve haza mindenképpen bölcsebbnek tűnt bent maradni tizennégy napig, akkor is, ha betegségtüneteket nem érzékeltem magamon.

Azóta zajlik az, amit közben mások is nagyon hasonlóan csinálnak körülöttem: online előadások készítése a diákjaimnak (ez nekem valamiért sokkal több előkészületet igényel, mint konkrétan besétálni az egyetemre, és megtartani egy órát), és persze azok a házi teendők, amelyek már régóta húzódtak (adaptálhatom a régi mémet: ha egyszer megígérte, a férfi el fogja rendezni a könyveket a könyvtárszobában, nem kell őt félévente folyton emlékeztetni rá). Most már van lehetőség visszafogott kintlétre és kerti mozgásra is ‒ a tollaslabda az, ami leginkább bevált ezek közül.

Sokak szerint eljött az ideje annak, hogy mindenki bepótolja azt, amit régóta halogat. Mit szeretne most elolvasni, vagy miről szeretne írni, amire eddig nem volt lehetősége?

Van egy ilyen bepótolós lendület bennem is, igen. Én úgy oldottam meg, hogy van a normál teendős lista, amivel mindenképpen haladni kellene ‒ határidős munkák, megírandó kritikák, tanulmányok és hasonlók ‒, és igyekszem minden napba becsempészni valami olyat is, ami nem volt igazából tervben. Azt például nem terveztem korábban, hogy videóra vegyem négy Ada Milea-dal magyarra fordított változatát otthoni körülmények között, de azt látom zenészismerősök és az általam egyébként hallgatott előadók posztjaiban, hogy problémátlanul vállalják ennek a műfajnak az improvizált jellegét, ebbe pedig belefér talán az én működésem is. Ada Milea remek dalszövegeket ír, és nagyon egyéni világa van mindannak, amit csinál ‒ ezt szerettem volna kicsit megfejteni, és lehetőség szerint adaptálni a magyar dalszövegkultúrába.

Olyasmi, amit kifejezetten a karanténhelyzet miatt olvastam, egyelőre kevés volt ‒ talán a Vesztegzár a Grand Hotelben volt az egyetlen, amit ilyen tematikus játéknak találtam ki a magam számára. De bízom benne, hogy nagyregényeket ilyenkor jól lehet olvasni, tervezem például a Knausgård-széria folytatását.

Mi lesz az első dolga, ha elmúlik a járványveszély, és az élet ismét visszatér a régi kerékvágásba?

Azok közé tartozom, akik kicsit szkeptikusak a „régi kerékvágás”-dologgal kapcsolatban, nincsenek nagy illúzióim. Mindenféle utazásokat terveztünk a családdal, szeretném, ha azoknak minél nagyobb része megvalósulhatna, és minél inkább hasonlítana ahhoz, ahogy mondjuk tavaly ilyenkor utazgattunk.