Hogyan telnek a napjai koronavírus idején? Milyen tevékenységekkel tölti az idejét?

Nem változott radikálisan a munkarendem: a munkához kötődő utazásokat leszámítva eddig is home office-ból dolgoztam, így nem jelentett komoly kihívást az átállás. Lelassultak és kitisztultak a napjaim, kicsit monotonná is váltak. A korai és késői órákban futok, sétálok. Amikor tudok, a kötetemen dolgozom, de egyelőre sokszor nehéz igazán összpontosítani. A bezártság, annak az érzete, hogy nem nálam van a kormányrúd, gyakran dob vissza egy, a kamaszkoromra emlékeztető hangulatba: lázasan és habzsolva olvasok, banális, napi rutinok közben mintha folytonos készültségben lennék. Máskor inkább felszabadító a hirtelen tágasabbá vált idő, az értelmetlen körök jórésze is eltűnt, nem is hiányzik. Szeretnék valami módot találni viszont arra, hogy az eseti lépéseken túl, gyakorlatban segítsek lakhatásukban és egzisztenciájukban veszélyeztetetteknek, ezt most sürgősebbnek és fontosabbnak érzem bármilyen személyes projektnél.

Sokak szerint eljött az ideje annak, hogy mindenki bepótolja azt, amit régóta halogat. Mit szeretne most elolvasni, vagy miről szeretne írni, amire eddig nem volt lehetősége?

Évekkel ezelőtt, mikor sokat kezdtem a Kárpátokba járni, foglalkoztatni kezdett a táj és a róla írt irodalom szimmetriája. Mintha érdekesebb lenne egymás mellé tenni Bodor Ádámot az ukrán Tarasz Prohaszkóval vagy Oleh Lisehával, a szlovák Maroš Krajňakot a lengyel Andrzej Stasiukkal. Egész máshogy mutatnak együtt, mint a különálló nemzeti kánonjaik felől nézve. Szeretnék egy esszét írni erről, lehetőleg úgy, hogy nem válik el teljesen az útirajz és a recenzió – ezekben a szövegekben úgyis mindenki bolyong.

Nem szeretnék ugyanakkor hatalmas feladatlistát összeállítani, mert eddig a váratlan olvasmányaim tettek a legjobbat, ezek tükrözték leginkább azt, amire, most úgy érzem, figyelnem kell. Katartikus volt Carolyn Forché memoárja, a What You’ve Heard Is True a salvadori polgárháborúról, valamint Rebecca Solnit új könyve, a Recollections of My Nonexistence. Most éppen Moby Dick előtti Melville-könyveket olvasok. És nagyon várom Selyem Zsuzsa új könyvét is.

Mi lesz az első dolga, ha elmúlik a járványveszély, és az élet ismét visszatér a régi kerékvágásba?

Semmi váratlan: szeretném két méternél közelebből látni a barátaimat és a családomat. Szeretnék szaunázni, idegenekkel beszélgetni a városban sétálva. Színházba és koncertre menni. Nagyon hiányzik a nagyvilág, főleg az éjszakai vonatos zötykölődések. Ukrajna és Skócia. Sok hetes gyalogtúrákról, a Fekete-tengerről és a Duna-deltáról, Orkney-ról fantáziálok.