Mikor indítottad az Írók a szegény sorsú gyerekekért elnevezésű oldalt, és honnan jött az ötlet?

Valamikor öt évvel ezelőtt Pesten jártam, ahol villamossal mentem a Nyugatitól a Király utcáig. Láttam egy hajléktalan házaspárt egy négy-ötéves kislánnyal, aki megkérdezte az apját, hogy hová megyünk. „Valami hídhoz, ma este ott leszünk” – válaszolt az apa. Nem akartam elhinni, hogy léteznek hajléktalan gyerekek. Mire felocsúdtam ebből az egészből, ők már leszálltak, és mentek tovább ezzel a hihetetlen monotonitással. Aznap éjszaka jutott eszembe, hogy megpróbálom felhasználni a kapcsolati tőkémet. Megbeszéltük a kollégáimmal, jelenlegi segítőimmel, hogy létrehozunk egy Facebook-csoportot, ahol a szerzők árverésre ajánlanak fel dedikált könyveket, illetve kéziratokat.

Hogyan működnek a folyamatok – hogyan lesz a felajánlásból konkrét adomány? Milyen jellegű adományokat adtok a rászorulóknak?

Ha a gyűjtésről beszélünk, akkor az főként technikai dolog. Van egy adminisztrátorunk, Ványai-Für Anita, aki feltölti a nevemben a kéziratokat, könyveket az oldalra, illetve Gálné Mező Ivett felelős a postázásért. Én tartom a kapcsolatot a költőkkel, szövegeket kérek tőlük, ők pedig általában azonnal postázzák, kivétel nélkül, mindig nagy lelkesedéssel. Vagy Budapesten beviszik az Írók Boltjába, mert ők is segítenek nekünk a gyűjtésben. Ez csapatmunka. Az ilyen jellegű projektek egyedül nem mennének. Szerencsére már az első év nagyon sikeres volt, mélyszegénységben élő gyerekek étkeztetésére ajánlottunk fel 300 ezer forintot, erre felfigyelt a sajtó is. Egyre magasabb összegek gyűltek össze, hirtelen ezerfős közösséggé állt össze a csoport, most 1600-2000 között lehetünk. A következő évtől szerettem volna közvetlenebbül is részt venni az adományozásban, ezért úgy döntöttünk, hogy a második-harmadik évben olyan mélyszegénységben élő gyerekekkel vesszük fel a kapcsolatot, akik zeneiskolások. Az általunk megkeresett zeneiskola-vezetők összeírták, melyik gyereknek milyen hangszerre van szüksége, és mi megvettük nekik. Idén is ez lett volna a terv, de beindult egy Hangszert a kézbe nevű kezdeményezés, aminek köszönhetően elég jól felszereltek lettek a zeneiskolák. Gondolkodtunk, hogy kinek tudnánk segíteni a továbbiakban, amikor kiderült, hogy Hajdúböszörményben nem működik karitász szervezet, és a helyi görögkatolikus egyház szívesen venné, ha valaki felajánlaná a segítségét, adományát. Azonnal tudtuk, hogy ez nekünk szól, így eldöntöttük, hogy a helyi mélyszegénységben élő gyerekeken, családokon fogunk segíteni. Körülbelül 400 ezer forint értékben vásároltunk tartós élelmiszert, az ünnepek közeledte miatt pedig karácsonyi ajándékokat a rászoruló gyerekeknek. Volt olyan is, hogy egy idős néninek fizettük ki a decemberi gázszámláját. Elhatároztuk, hogy most már nemcsak karácsonykor foglalkozunk ezzel, hanem havonta kivesszük az összegyűlt pénzt, és igyekszünk folyamatosan segíteni nekik.

Mi a jellemzőbb: az írók maguk jelentkeznek felajánlónak, vagy te keresed meg őket? 

Is-is. Nagyon jó, amikor kérés nélkül is küldenek verseket, könyveket, úgy érzem, kicsit mindenkinek szívügyévé vált ez az évek alatt.

„A decemberi akciónk óta az a sajnálatos felismerés dolgozik állandóan bennem, hogy nagy a baj. Nagyon sok családnak a legnagyobb problémája maga az éhezés” – írtad ki néhány nappal ezelőtt a csoportban. Hogyan látod azoknak a helyzetét, akiknek évről évre segítséget nyújtasz a csoporton keresztül? Miben látod számukra a kitörési lehetőséget?

Csak rövidtávú kitörési lehetőséget látok azzal, hogy segítünk nekik. Sajnos olyan mélyen lévő társadalmi rétegbe kerültek, hogy talán csak a gyerekeiknek vagy az unokáiknak lesz esélye a kitörésre. Mi jelenleg rövidtávú, viszont rendszeres segítséget tudunk nyújtani, ami nagyon fontos a számukra, hiszen ők már biztosan nem éheznek.

Szerinted az irodalom hogyan tud segíteni a hátrányos helyzetű embereken?

Az irodalmi közélet minél szélesebb körű összefogásával és hasonló jótékonysági ügyekkel, mint amit ez a csoport is felvállalt, segíthetünk. Én kötelességemnek éreztem, és szerencsére nem vagyok ezzel egyedül a szakmában.

(Fotó: AHJ Photo)