(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett? 

December elején vettem meg Budapesten, egy utcai könyvárusnál (400 forintért!) Szilágyi Domokos Öregek könyve című kötetét. Bukarestben, a Kriterion könyvkiadónál jelent meg 1976-ban, Plugor Sándor nagyszerű rajzaival. Sz. D. nekem az örök kedvenc, összegyűjtött verseit gyakran leveszem a polcomról, az Öregek könyvét is olvastam már többször, de ezt a könyvtárgyként is pompás könyvecskét, ebben a kiadásban, most a legelső alkalommal. Utolsó nagyszabású költői vállalkozása volt ez a hétszáz soros monológ, melyben a hömpölygően áradó szabadverset időnként felváltja a kötött ritmus szabályossága, a kettő dinamikája együtt elképesztő intenzitású művet eredményez. A „két nemlét” – a születés előtti és halál utáni „öntudatlanság” – közötti átmenetet összegzi többes számú alanya, a megszemélyesített Öregség hangján hol bölcs, hol gyermeteg, hol pedig groteszk látásmóddal és hangvétellel. Halálfélelem, az elmúlás rettenete, számvetés, visszatekintés, ugyanakkor ott van a vágyott, a megidézett halál is. Anyaméh és anyaföld, bölcső és sír egymásra vetül. Tulajdonképpen Csokonai A lélek halhatatlanságának körforgás-elvét, annak természet-, illetve létszemléletét írja újra egy számomra nagyon is kedvelt és sokat emlegetett végkövetkeztetéssel, miszerint sebes, őrült körforgás az élet, de az én föloldódhat a tájban, s így válhat holtában, de már életében is a mindenség múlhatatlanjává. A magyar költészet egyik csúcsa ez a poéma.
 

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Ugyan nem olvastam el még teljesen, de nagyon fontos könyvnek gondolom Balla Zsófia Az élet két fele című verseskönyvét. Az előző évek is megörvendeztettek egy-egy ilyen „nagy dobással”. Tavaly Takács Zsuzsa A Vak remény című összegyűjtött és új versei, tavalyelőtt Tolnai Ottó majd négyszáz oldalas verseskötete, a Nem könnyű. A világirodalmi kiadványok közül csak korábbi műveket, kilencven százalékban verseskönyveket olvastam; Anne Carson Vörös önéletrajza című verses regényét például nagyon szerettem, meg Sebaldot is. Amit viszont (prózát) a jövő év első felében mindenképp el szeretnék olvasni, az Rosa Liksom Az ezredesné című regénye, és Barnás Ferenc legújabb könyve.
 

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Most megint csak versekről, noha nagy figyelemmel, kíváncsisággal, érdeklődéssel és elismeréssel kísérem a fiatal kritikusok (Melhardt Gergő, Csondor Soma stb.) tevékenységét a Jelenkorban, és másutt is. Ami egyből beugrik, az Zalán Tibor nagyverse a januári számból, a Papírváros-szilánkok, valamint Meliorisz Béla Van még című költeménye a márciusi Jelenkorból.
 

(4) Milyen kulturális változásoknak örülnél a 2020-as évben?

Pár évvel ezelőtt két teljes napig járkáltunk Térey Jánossal és két közös barátunkkal Székelyföldön, az én egykori, gyermekkori erdeimben. Gyalogoltunk, beszélgettünk, és úgy éreztem, hogy emberileg igen közel kerültünk egymáshoz. Ugyan előtte is néhányszor, de utána, amikor Pesten jártam, rendszeresen összefutottunk a Kazimír Bisztróban, vagy a Jókai téri Kiadó Kocsmában. Ekkor, itt, a Kézdiszentkereszt–Kászonok völgye–Esztelnek–Kommandó–Bálványos–Szent Anna-tó-tengelyen nyílt úgy igazából először alkalmam egészen közelről is megismerni Téreyt, az embert. Nagyon drukkolok most a Költőnek, hogy a róla elnevezett ösztöndíj sikeres, nevéhez, szakmaiságához méltó legyen.