Nem csak biztonsági sáv

A szerk.

Az idei színházi szezon küszöbén a Janus Egyetemi Színház vezetőit, Mikuli Jánost és Tóth András Ernőt kérdeztük a társulat aktuális repertoárjáról, tagtoborzásról, turnétervekről.

Hogyan értékelnétek a magatok mögött hagyott évadot?

Sikeres évadot zártunk, számos előadással, bemutatóval és nézővel. Ki kell emelnünk a kortárs szövegből készült Puszibolt című produkciónkat (Zakariás Máté rendezését), mert azon túl, hogy Cserna-Szabó András novellafüzéréből különös színpadi világot teremtett, ez az előadás a legújabb egyetemista színészgeneráció bemutatkozási lehetőségét is adta, és a fiatalok színpadra állása mindig fontos esemény az egyetemi színház életében.

Goldoni A kávéház című darabja az évad egyik legsikeresebb előadása volt. Komoly feladatot jelentett a rendezőnek (Zakariás Máté) és a JESZ tapasztalt színészeinek is a vígjáték bemutatása. A vitákban érlelt rendezői koncepció és a kidolgozott színészi alakítások (például: Ágoston Gáspár, Inhof László, Szabó Márk József, Vlasits Barbara) révén a darab egyszerre vált szórakoztatóvá és elgondolkodtatóvá.

Sokat játszottuk az évadban a Funk Iván rendezte másik sikerprodukciónkat. A Szakadék a színészek és a rendező beszélgetéseiből, improvizációiból állt össze. A bűnügyi történet mögött a harmincas éveiben járó korosztály hétköznapi tragédiái is felsejlettek. Az öt szereplőre komponált darab nagyszerű alakításokra nyújtott lehetőséget színészeinknek (Hollósi Orsolya, Farkas B. Szabina, Szabó Márk József, Zakariás Máté, Várnagy Kinga).

Fától fáig című előadásunkban Hágen Zsuzsa rendező, koreográfus Kopa Marcell nem látó színészünknek adott lehetőséget, hogy a szavakon túl a mozgással fejezhesse ki magát. A viszonyok, az örömök, a küzdelmek és a tragédiák megmutatásában két profi táncos, Hágen Zsuzsa és Horváth Réka volt a partnere.

Évad végére készült el Shakespeare művét alaposan átdolgozva (Keresztesi József segítségét is kértük) a Sok hűhó semmiért című előadásunk. A darab végiggondolója, színpadra ültetője Tóth András Ernő volt. A színészek a JESZ legtapasztaltabb erői mellett (például: Zakariás Máté, Hollósi Orsolya, Pásztó Renáta) a város többi színházából érkeztek (például: Arató Ármin, László Csaba, Balog Zita), és bár az egyeztetésük nehéz volt, a próbákon lehetett érezni: komoly energiák szabadulnak föl s állnak az előadás szolgálatába. Különösen erről a darabról gondoljuk, hogy kiemelt jelentősége lesz repertoárunkban.

Hamarosan kezdődik az új színházi évad. Milyen új bemutatókkal készültök?

Júniusban egy szűk körű házi bemutatót tartottunk Szophoklész Philoktétész című darabjából, amely a fentiekben felsorolt, az elmúlt évadban létrehozott alkotásokkal együtt meghatározza a Janus Egyetemi Színház 2019/20-as évadát is. A drámát Zakariás Máté rendezi, játsszák: György Zoltán Dávid, Popa Máté, Szabó Márk József, Gácsik Dénes Frigyes. A mai, kissé talán bizarr köntösbe bújtatott ókori történet az új évadban nyeri el végső formáját, és kerül a JESZ közönsége elé.

Új előadásokat is tervezünk, persze. Mikuli Jánostól 2020. januári bemutatóval várható a Kezembe temetem forró arcomat – pillanatok 100 évvel ezelőttről című dokumentumjáték megvalósítása. Az 1920-as években élő ember és a történelem kapcsolatát szeretnénk egy előadásba fogalmazni. Fölhasználunk naplókat, visszaemlékezéseket, újságcikkeket, hirdetéseket, de szépirodalmi szövegeket: verseket, novellákat, regényrészleteket a korból vagy akár a kortárs irodalomból is.

A Pécsi Szakképzési Centrum felkérésére interaktív foglalkozásokat fogunk tartani pécsi, baranyai középiskolákban, szakképző intézményekben. Ehhez a programhoz kapcsolódva készül egy előadás Funk Iván rendezésében Biztonsági sáv címmel. A drámapedagógiai foglalkozásokhoz kötődő előadás beszélgetésekből, improvizációkból jön majd létre és a nagykamaszok, a 15-19 éves fiatalok problémáit eleveníti meg. Terveink szerint a produkciót 2020 februárjában láthatják a nézők.

Werther – szerelmes nyelvtöredék címmel Tóth András Ernő tervez bemutatót 2020 áprilisára a francia filozófus és esszéíró Roland Barthes híres szövegére alapozva. A Beszédtöredékek a szerelemről megkísérli a szerelmes érzések feltérképezését, leírását. Ahol az esszéíró elakad, mert elérte saját „tudománya” határait, átadja a terepet az irodalomnak, hátha a művészet képes még beljebb hatolni az emberi lélek útvesztőiben. Barthes ismert szerzők ismert szövegeit hívja segítségül, közülük is kiemelkedik Goethe regénye, a Werther.

Egyetemi színház lévén folyamatosan megújuló társulattal dolgoztok: mikor várható a következő tagtoborzás?

A JESZ indulásától kezdve nyitott a színészi munka iránt érdeklődő, játszókedvvel bíró, közösségre vágyó egyetemisták számára. Úgy alakult az évek során, hogy ez az érdeklődés a kétévenként megtartott felvételikhez csatornázódott. Tavaly volt felvételi és jövőre lesz, így követik egymást a JESZ-ben az egyetemista színészgenerációk.

Ti vagytok a JESZ állandó rendezői, de az elmúlt időszakban vendégrendezőket is hívtatok, illetve egykori színészetek, Zakariás Máté is bemutatkozott ebben a szerepkörben. Idén is kiegészül a JESZ rendezői köre?

Zakariás Máté (az első kérdésre adott válaszból ez látható) a Janus Egyetemi Színház meghatározó alkotója. Azt szeretnénk, hogy ez így is maradjon. Vendégrendezőt pedig 1999-ben hívtunk először, s ezt a szokásunkat máig megtartottuk, s megtartjuk a jövőben is. Ebben az évadban, az évad végén az SZFE friss diplomása, Tárnoki Márk fog a társulattal dolgozni. Hogy mi lesz a darab, ez még kérdés. A rendező előbb megnézi néhány előadásban a színészeinket, s aztán választjuk ki az anyagot a közös munkára.

A következő időszakban részt vesztek-e színházi fesztiválokon, vannak-e már turnédátumaitok?

Egyetemi színház vagyunk, kötelességünknek érezzük, hogy az országban szerveződő egyetemi fesztiválokon részt vegyünk. Ősszel Debrecen, tavasszal Szeged, ez szokott lenni a sorrend. Régi kapcsolat köt bennünket a Liège-i Királyi Egyetemi Színházhoz. Többször bemutatkoztak már nálunk, és mi is jártunk már az ő hagyományos fesztiváljukon. Ebben az évadban is tervezzük a belgiumi vendégszereplést.

2019-09-19 14:30:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek