(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Varró Dánieltől olvastam A szomjas trollt, és nagy nosztalgiával lapozgattam ide-oda a leprikón-történetben, előjöttek a régi kalandjáték-könyvélményeim. Az az eset volt, amikor már a könyvesboltban olvasni kezd valamit az ember, és kiül a fejére a mosoly, odabent pedig megképződik az érzés, hogy ezt haza kell vinni. Nem bántam meg, az a fajta könyv, amelyiket hangosan felolvasva kell megosztani a családtagokkal, nálunk legalábbis ez történt.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Nem állítom, hogy teljesen átlátom az idei könyvtermést, úgyhogy a szubjektivitást és részlegességet vállalva mondom, hogy Kemény István és Térey János munkáit régóta követve nem kerültem el az idei köteteiket sem. A Nílusba nagyon bele tudtam feledkezni, legyen akkor ez az egyes számú kiemelt. Térey könyvének, a Káli holtaknak a kérdésfelvetéseit is izgalmasnak éreztem már olvasás közben, a körülötte zajló vita pedig számomra megemelte a jelentőségét – visszaigazolta, hogy olyasmikről van benne szó, ami többeket foglalkoztat, a lehetséges megszólalásmódokat is beleértve. Fordításban megjelent művek közül kis késéssel a Knausgård-szériát kezdtem el idén, az volt a legmeghatározóbb, visszamenőleg is ahhoz kezdtem hasonlítgatni más olvasmányaimat. És örültem, hogy bővült év végére a Max Blecher-fordítások száma: Boda Edit a Heges szíveket fordította le legutóbb. Blecher a harmincas évek román irodalmának nagy újrafelfedezettje, sokféle értelemben lehetne ő a román irodalom Franz Kafkája. Vagy Chagallja, ha képi analógiákat keresünk.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Magát a Jelenkor 60. évfordulójára készült lapszámot mondanám egészében, örömmel lapozgattam, kiváló és reprezentatív összeállítás.

(4) Milyen kulturális változásoknak örülnél a 2019-es évben?

2018-ban azt éreztem, hogy durva tabutermelés kezdődött el – nem a kultúrában, hanem a kultúrára vonatkozólag. Hogyha valaki Kassák Lajossal foglalkozik például szakmai szinten, az gyanús. Nem remélek e téren túl sokat, de örülni kétségkívül tudnék annak, ha az efféle példák nem gyarapodnának, s ha az a fajta múltszemlélet, ami emögött áll, irreleváns maradna a kultúra tereiben. Szolidaritást és odafigyelést is szeretnék, minél többet. Talán ez a legpozitívabb dolog, amiért egyenként is tehetünk.