(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

A legfrissebb olvasmányélményem Elena Ferrante Nápoly-tetralógiájának harmadik darabja, az Aki megszökik és aki megmarad. Idén novemberben jelent meg Matolcsi Balázs fordításában a Park Könyvkiadónál. Izgatottan vártam már. A család- és kortörténeti regényciklus két barátnő, Lenù és Lina bonyolult, rivalizáló kapcsolatát, életeseményeit, a nápolyi telepet, az olasz nyomort és az ebből való kitörés lehetőségeit követi végig, fontos társadalmi, politikai problémákkal szembesít, miközben nem felmondja a leckét, hanem a tiszta művészet eszközeivel helyzetbe hoz, szembesít, bírál. Nagy rajongója vagyok ennek a személyes hangvételű, az emberi viselkedést, motivációkat, a lélek finom rezdüléseit, az érzelmek gazdagságát vagy épp sivárságát ismerő Ferrante-prózának, úgyhogy ez a kötet sem okozott csalódást, sőt belefeledkezve, vele együtt mozdultam, alakultam, örültem, dühöngtem vagy sírtam.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Nyilván nem tudtam végigolvasni az elmúlt egy év könyvtermését, így csak az általam olvasottak közül fogok kiemelni néhányat: nekem most ezek éppen a legfontosabbak, és magatartáslehetőségekhez, a miliőmhöz, a kereséseimhez, tehát hozzám kapcsolódnak. A Magvető Zsebkönyvtár sorozatában idén jelent meg kamaszkorom egyik meghatározó regénye, Gion Nándor tetralógiájának első darabja, a dúsított realista Virágos katona. 2018-ban ennek az 1973-as műnek az egyik szereplője, a félkegyelmű, az ujjaival mesélő, disznóháton lovagló Gilike állt a legközelebb hozzám. Erre a virágos katonához hasonló tekintetre (mely a mesélésbe való belefelejtkezésből, a külvilág elől a gyógyító történetbe vagy a bensőbe való visszahúzódásból, belső emigrációból fakad) próbálok én magam is törekedni, mivel egyre inkább azt érzem, hogy cselekvéseinkben és vállalásainkban egyre eszköztelenebbek vagyunk, lehetőségeink egyre szűkösebbek és abszurdabbak. Éppen ezért is volt örömteli pillanat Tolnai Ottó új könyvének, a Szeméremékszerek első kötetének (A két steril pohárnak) a megjelenése a Jelenkor Kiadónál. Mindig borzasztóan otthonosan érzem magam a Tolnai-szövegvilágban, Jánossy Lajos egyszer, az egyik literás írásában azt írta, hogy „Tolnai a hazám”, hát én is ezt érzem. Otthonra leltem ebben az ironikus, félhangos motyogásban, az Ugyanazt mondó, az Ugyanazt multiplikáló, az őrületbe kergető, tetten nem érhető hangok (szétőrölt) poétikájában is. Együtt kocogtam vele, vagy együtt baktattam, slattyogtam, kóvályogtam, menekültem. Mozgékonyságra és heterogenitásra találtam Szilasi új, megrázó regényében, az én, az individuum után nyomozó, azt megőrizni akaró Luther kutyáiban is. Nagyon vártam a Magvető Kiadónál Karl Ove Knausgaard Harcom c. autobiografikus regényfolyamának harmadik darabját (Patat Bence fordítása), és végre elolvastam a Jelenkor újrakiadásában Don DeLillo Fehér zaját (Bart István fordítása). A Geopen Kiadó Győri László fordításában megjelentette Robert Menasse A főváros c. regényét, ha újraírnám a Több életet (nem fogom), biztosan belelopnám a főváros, Brüsszel utcáin garázdálkodó disznót. Balázs Attila a migráns bolhákról írt kiváló novelláskötetet, az újvidéki Forum Könyvkiadó adta ki, Szökés a bolhacirkuszból a címe. Fontos könyv Losoncz Alpár A (hatalom)nélküliség horizontja c. tanulmánykötete az Új Symposionról (Forum Könyvkiadó). Nagyon remélem, hogy ennek a „macsó”-könyvnek lesz majd folytatása is, amiben a női alkotókat (pl. Ladik Katalint, Danyi Magdolnát, Juhász Erzsébetet) ugyancsak beilleszti az interpretációs terébe a szerző. Végül pedig két, számomra meghatározó volt oktatóm idén megjelent könyvét, egy tanulmány- és egy beszélgetéskönyvet említenék. Szabó Gábor Történeteink vége – Emlékezés a kortárs magyar irodalomban (Műút Könyvek) és Virág Zoltán Próbára tett emlékezet – Beszélgetések vajdasági alkotókkal c. kötetéről van szó (Vár Ucca Műhely Könyvek); örülnék, ha sokan olvasnák.

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Danyi Zoltán Emlékkő c. Alice Oswald-fordítását emelném ki a májusi Jelenkorból.

(4) Milyen kulturális változásoknak örülnél a 2019-es évben?

Leginkább annak, ha nem kellene többet hallanom olyan abszurd és szégyenteljes dolgokról, mint például a kultúrharc. Ha végre a politika és az azt kiszolgáló szekértáborok hagynák, hogy a kulturális sokszínűség, a nyitottság, a gazdagság szellemében mindenki szépen tegye a dolgát. Hogy szabadon, egzisztenciális biztonságban alkossunk, gyarapodjunk. Hogy legyen igényünk és képességünk olvasni egymást.

(Fotó: Molnár Edvárd)