Mi jut eszedbe, ha azt hallod, Jelenkor folyóirat? 

A sárga, nyilván. Ha Yves Klein elérte, hogy szabványosítsák az „International Klein Blue” színt, akkor a „Nemzetközi Jelenkorsárgát” is le kellene védetni, ez bizony sürgető feladat. Egyébként túl sok minden. Húsz éve olvasom és tíz évig szerkesztettem. De nem szeretnék nosztalgiázni. Ha a jelenre szűkítem, akkor azt mondanám, hogy elképesztő csoda, hogy még létezik a lap. És nem pusztán létezik. Nézem az utóbbi hónapok rekord-vastag számait, az utóbbi évfolyamok színvonalát. De nem tudom ezt úgy megfogalmazni, hogy ne legyen benne hazabeszélés. Büszke vagyok magunkra, bocsánat.
 

Hogyan kerültél kapcsolatba a lappal, és milyenek voltak az első emlékeid, benyomásaid? 

Hihetetlen volt, amikor engem oda felvettek szerkesztőnek. Lett munkahelyem a saját városomban, a saját szakmámban. Ez önmagában is hatalmas szó. És ez ráadásul a Jelenkor volt! Ennek a szakmának az egyik csúcsintézménye. Úgyhogy eleinte meg is voltam szeppenve. Nagy Boglárkával voltam egy szobában, tőle tanultam legtöbbet a szerkesztésről. (Ó azok a sajtóhibák! Pl. amikor Nagy Bogárkának címezte a kéziratot az egyik nagyreményű szerző!) Azt például tőle tanultam, hogy az irodalom nem csak művészeti ág, esztétikai mérlegelés tárgya, hanem, amint mondom, szakma. Ez nekem akkor nagyon tetszett, az egyetemen nem ezt tanultam, talán nem is ott kell ezt tanulni. Máig nagyon szeretem a szöveggondozás és -előkészítés minden munkafázisát.
 

Mi az, ami miatt szerinted fontos lenne, hogy a Jelenkor irodalmi folyóiratként megünnepelhesse a 100. születésnapját is?

Az elején azt mondtam, kész csoda, hogy létezik a lap. És a Jelenkor kétségkívül virtuóza a túlélésnek: számold össze a kormányokat, a városi és megyei vezetőket 1958 óta. E mögött óriási erőfeszítések vannak, de igazságtalan módon szerintem mégsem azért kell megbecsülni a Jelenkort, mert hozza a szintet és elevenen tartja a hagyományait. Ezt ugyan példásan megteszi, hiszen egy hatvan éves lapnak hatalmas a puttonya, a Jelenkornak meg szinte kimeríthetetlen. De még az ilyen tisztes korú lapnak is meg kell tudni őrizni azt az eredeti helyzeti előnyét, hogy a könyvkiadásnál frissebb, mozgékonyabb irodalomközvetítő. Egy kortárs irodalmi lap olvasója jó eséllyel azzal a várakozással nyitja ki az aktuális számot, hogy megtudja, mi van most az irodalomban, nem azzal, hogy megtudja mi volt az utóbbi évtizedekben. Szóval, csak akkor érdemes a száz évet megérni (rémisztő szám egyébként), ha akkor is friss és aktuális tud maradni a lap. És akkor miért ne? Mit százat? Ezeret! Csináljátok! Csináljátok! Egyébként ebbe az irányba a halad a dolog. Nagy eredmény a Jelenkor internetes kibontakozása, a netes tartalmak előteremtése, a kincsesbányaszerű archívum megnyitása. Szerintem jól alakul a fiatal szerzők bevonása, és roppant fontosak a rendezvények is. Én a legjobban most annak örülök, hogy lett két fiatal, sokoldalúan tehetséges szerkesztő. Idén szerintem ez a legjobb hír a szerkesztőségből.