Mi jut eszedbe, ha azt hallod, Jelenkor folyóirat?

Kortárs. Hogy milyen érdekes öröksége ez még a Kádár-rezsimnek, fenntart egy Kortárs és egy Jelenkor nevű folyóiratot, az egyiket a fővárosban szerkesztik, amely már a nevében implikálja a népnemzeti szellemiség lehetőségét, de mindenképpen egy – közös nevezőt szorgalmazó – közösségiséget, míg a vidéki „főváros” Pécs a Jelenkort prezentálja, ami így diszkrét inverze a Kortársnak, noha jelentésében csaknem azonos vele. Én ezt igen érdekesnek találom. A Jelenkor nem szorgalmaz semmiféle közösséget, csupán azt hangsúlyozza: „Légy képben!” Légy naprakész, adj hangot a jelenlétednek.

Hogyan kerültél kapcsolatba a lappal, és milyenek voltak az első emlékeid, benyomásaid?

Nem néztem utána, mikor publikáltam először a lapban, egyvalamire emlékszem élénken, egyvalakire, a Csordásra. Megláttam és meghallottam – és megszerettem. Feminitásom azonnal vonzalmat ébresztett iránta bennem, a tudása, ízlése, villámgyors észjárása, sőt még a szadista hajlamai is lenyűgöztek. Sajnos túl sokszor nem találkoztam vele, nem lettünk úgynevezett barátok, de az irodalmi emberek közül biztosan ő az egyik legbiztosabb támasza a lelkemnek. Pedig nem gondolom, hogy ennek az érzésemnek bármi kölcsönösség-fedezete volna. Nagyon sajnáltam, amikor leadta a lapot, de kárát nem láttam, mert a Csuhai, akivel ugyan akkoriban alig váltottam szót, töretlenül engedte folytatódni szereplésemet a lapban. Sőt előfordult, hogy üdvözölte is egyik-másik munkámat.

Mi az, ami miatt szerinted fontos lenne, hogy a Jelenkor irodalmi folyóiratként megünnepelhesse a 100. születésnapját is?

Azért is tartom fontosnak, hogy legyen ideje az olykor bántóan hangsúlyozott elitizmusát konszolidálni, természetes természetévé finomítani. Hogy véletlenül se juthasson eszembe a lapról – a Pécsre amúgy is oly jellemző – elitista gőg.

(Fotó: Németh Dániel)