Mi jut eszedbe, ha azt hallod, Jelenkor folyóirat?

Sárga érzés. Ez egy elég csúnya sárga, amit én mégis nagyon szeretek.

Hogyan kerültél kapcsolatba a lappal, és milyenek voltak az első emlékeid, benyomásaid?

Na, most az emlékek. Nyilván Csuhai Pista közölte először valamelyik versemet. Aztán meg, a rendszerváltás tájékán, jöttek a prózák szépen, sorban, Csordás Gábor volt a főszerkesztő, ő adta ki az első könyveimet is. A Jelenkor nekünk, fiataloknak akkor, a nyolcvanas évek közepén a gigászok terepe volt. Máig emlékszem egy olyan lapszámra, ahol Mészöly, EP és Nádas Péter szerepelt együtt prózával, de olyan szövegekkel, hogy beszakadt az asztal. Legyek, legyek… stb. Egyszer egy erősebb irodalmi est után a főszerkesztői szoba díványán aludtam. Reggel a takarító néni kis sikollyal nyitott rám, akkor még volt a Jelenkornak takarító nénije, nem tudom, manapság van-e, vagy Ágoston Zoli sepreget. Nagyon megijedt szegény. De mondtam, hogy csak egy fáradt szerző vagyok, nem kell félni.

Mi az, ami miatt szerinted fontos lenne, hogy a Jelenkor irodalmi folyóiratként megünnepelhesse a 100. születésnapját is?

Ez a lap nagyobb megingások nélkül vészelte át a nem éppen folyóirat-barát időket. Nekem otthonom. Úgy is nézek rá. Így hát nekem nem is kérdés, hogy legyen százéves. Vagy kétszáz. Ezer?

(Fotó: Burger Barna)