Mi jut eszedbe, ha azt hallod, Jelenkor folyóirat?

Az, hogy MŰHELY. Ami számomra kiváltképpen az 1970-es, 1980-as években volt.

Hogyan kerültél kapcsolatba a lappal, és milyenek voltak az első emlékeid, benyomásaid?

Először 1959-ben, a 4. számban jelentek meg verseim a Jelenkorban. Talán a Somogyból származó, Budapesten élő Fodor András biztatására küldtem el őket, nem tudom. Nehéz évek után ekkor próbálkoztam, „indultam újra”. 1959-ben vettek föl a Pécsi Tanárképző Főiskola levelező tagozatára is, s attól kezdve, ha ide jöttem konzultációra vagy vizsgázni Nagyatádról, be-bementem a szerkesztőségbe. Úgy éreztem, szeretnek, támogatnak. 1964-ben jelent meg a Jelenkor–Magvető Kiadó első köteteként a Lengő fényhidak című, Makay Idával és Galambosi Lászlóval közös kis verseskötetünk, amelynek a bemutatóira többször is ide utaztam. 1965-ben költöztünk Pécsre a feleségemmel, s akkortól kezdve lett a kapcsolatom folyamatos és szorosabb.

Mi az, ami miatt szerinted fontos lenne, hogy a Jelenkor irodalmi folyóiratként megünnepelhesse a 100. születésnapját is?

Hogy éljenek, szülessenek a városban tehetséges íróemberek, akik országosan is nevet szereznek, jelen lesznek. Ismerje a város közössége a folyóiratot, s Pécs mindenkori vezetősége is érezze a magáénak, támogassa a megjelenését. S persze, a Jelenkor úgy legyen országos fórum, hogy kilátszódjék belőle Pécs, Baranya, Dél-Dunántúl, a hely, ahol szerkesztik, ahol megjelenik.