Susan Rubin Suleiman Magyarországon született 1939-ben, Rubin Zsuzsaként, túlélte a vészkorszakot, és 1949-ben szüleivel együtt emigrált. Az Egyesült Államokban komoly akadémiai karriert futott be, a francia kultúra és az összehasonlító irodalomtudomány professzora lett a Harvard Egyetemen. Könyvei többek között a háború előtti francia elkötelezett irodalomról (Authoritarian Fictions: The Ideological Novel as a Literary Genre, 1983), az avantgárd és a társadalmi nemek szerepéről (Subversive Intent: Gender, Politics, and the Avant-Garde, 1990), az emlékezetkutatásokról (Crises of Memory and the Second World War, 2006) szólnak. 2016-ben jelent meg a The Némirovsky Question című műve. Ez a könyv Irène Némirovskyról, a nagysikerű Suite Française című regény szerzőjéről, a második világháborúban meggyilkolt orosz-zsidó származású francia írónőről szól. És nem csak róla, hanem ellentmondásos utóéletéről is: noha Némirovsky a nácizmus legkorábbi franciaországi áldozatai közt volt, sokan mégis bűnösnek, zsidógyűlölő zsidónak tekintik. Suleiman több évtized után, először 1984-ben majd 1993-ban tért vissza Magyarországra. Ennek az első két viszontlátásnak a dokumentuma a memoárral is kiegészített Budapest Diary: In Search of the Motherbook (1996) című könyv, amelynek egy részlete megjelent az áprilisi Jelenkorban Ferenczy Zsófia fordításában. Susan Rubin Suleiman azóta rendszeresen ellátogat Magyarországra, például társszerkesztője volt a Contemporary Jewish Writing in Hungary (2003) című antológiának, 2017-ben a CEU ösztöndíjasaként adott elő és egy beszélgetés erejéig az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetnek is vendége volt. Jelenleg Szabó István filmjeiről ír könyvet.  

Kedves Susan, Önnek igen sokféle képe van Magyarországról. Ott vannak a gyerekkori emlékek, a rendszerváltás előtti és utáni tapasztalatok. Most, 2018-ban milyennek látja a magyar társadalom, a magyar kultúra állapotát, lehetőségeit?

Múlt ősszel tíz év szünet után jöttem vissza Budapestre, azelőtt 2007-ben voltam itt utoljára. A várost még gyönyörűbbnek találtam, a kulturális életét pedig éppoly gazdagnak és izgalmasnak, mint korábban. A MÜPA igazi kincs, ahogy a sok színház, a Zeneakadémia, a múzeumok is azok. De feltűnt, hogy van egy nagy negatív változás: a politikai élet és a közbeszéd beszűkült. Amennyire meg tudom ítélni, az Orbán-kormánynak sikerült eltüntetnie majdnem az összes ellenzéki újságot, TV- és rádiócsatornát, és ezzel nagyon kiszámíthatóvá tette a közbeszédet. Istennek hála, van még Élet és Irodalom és HVG, de ez nem elég, és ezeket Budapesten kívül kevesen olvassák. A minden utcasarkon feltűnő, Soros Györgyöt démonizáló óriásplakátok elborzasztottak. Azt reméltem, hogy a választáson több ellenzéki nézet jut be a Parlamentbe, de sajnos nem ez történt. Aggódom a magyarországi demokrácia jövőjéért.

A Suite Française nagy nemzetközi sikere ellenére (rengeteg fordítás, hollywoodi film) Magyarországon alig ismerik Némirovsky nevét, pedig a háború előtt nem egy könyvét kiadták magyarul. A The Némirovsky Questionből kiderül, hogy – Colette mellett – ő volt az egyetlen valóban sikeres és megbecsült írónő a korabeli Franciaországban, Némirovsky ráadásul „bevándorlóként”, orosz zsidóként érte el ezt a rangot. És valóban igen jól írt, a Suite Française remek olvasmány (Sashegyi Gábor fordításában is), szarkasztikus társadalmi tabló a megszállt Franciaországról. Miért mostanában lett érdekes a sokáig elfelejtett Némirovsky? És mit jelent a Némirovsky-kérdés?

Némirovsky akkor „született újra”, amikor a Suite Française 2004-ben megjelent és óriási nemzetközi bestseller lett, negyven nyelvre lefordították. A könyvemben is írom, újrafelfedezése Némirovsky két lányának köszönhető, akik annak idején bujtatott gyerekként élték túl a háborút. A fiatalabb lány könyvet írt Némirovskyról 1992-ben, az idősebb lemásolta a Suite Française kéziratát (amely egy bőröndbe került, amikor a szülőket deportálták) és kiadta a regényt. A Suite Française a második világháború időszakáról szól, és ez olyan téma, amely iránt még mindig nagyon nagy az érdeklődés Franciaországban és máshol is. Ráadásul Némirovsky személyes története rendkívül megrázó. Ez a két fő ok, amelyekkel Némirovsky hatalmas sikere magyarázható.

Ami a „Némirovsky-kérdés”-t illeti, az egy sokkal régebbi európai kérdéshez, a „zsidókérdés”-hez kapcsolódik. Könyvem fő témája Némirovsky konfliktusteli viszonyulása saját zsidóságához. Azt is megmutatom, hogy ehhez hasonló konfliktusok széles körben tapasztalhatók voltak az európai (sőt, az amerikai) asszimilált zsidóság körében a 19. századtól kezdve, amelyek különösen felerősödtek a 20. század első felében. Persze a zsidó identitás dilemmái és ellentmondásai ma is velünk vannak.

Mi fogta meg Szabó Istvánban? Történelemfelfogása? Filmes formanyelve? Miért pont őt választotta legújabb munkájának témájául?

Szabó munkásságát akkor fedeztem fel, amikor láttam a Mephistót, 1981-es Oscar-díjas filmjét. Leginkább az ragad meg a filmjeiben, hogy megszállottan érdekli Közép-Európa 20. századi történelme, és ez bizony sok vonatkozásban engem is megszállottan érdekel. Csodálatos rendező, aki sokszor elmondta, hogy nem a filmkészítés formai kérdései foglalkoztatják (noha sokszor beépít filmjeibe a filmezésre vonatkozó közvetett kommentárokat), hanem a jó történetmondás. Az általa elmondott egyéni történetek mindig szilárdan beágyazottak a „nagy” történelembe, mégis magukba foglalják azokat az etikai és egzisztenciális kérdéseket, amelyekkel az egyének mindennapi életükben szembesülnek. Szabó filmjei hatására emberibb módon gondolkozunk az életről, és én ezt csodálatosnak tartom.

(Fotó: Scott Lerner)