Takács Zsuzsa, a modern klasszikus

Tavaly ősszel pillanatok alatt rendkívül népszerű lett Takács Zsuzsa Ha van lelkük ugyan című verse. Egy irodalmi folyóiratban megjelent, divatosnak semmiképp nem nevezhető költőnő verse kisebbfajta netes szenzáció lett. (Urfi Péter ebben a cikkben boncolgatja a jelenséget.) Találgathatjuk a siker okát: talán a vers humanista etikája, talán az, hogy a modern magyar költészet alaptónusát beszéli, de mai, köznapi dialektusban. Esetleg az, hogy közállapotainkat érintő kritikája olyan éles, hogy egy-egy sornál felszisszen az olvasó? Nem tudjuk, mindenesetre az az ihlet, amely azt a verset szülte, nem apadt el. A márciusi számunkat megint két rövidebb, de hasonló stílusú Takács Zsuzsa-költemény nyitja, A Meztelen Király és az Orwell-utánérzés. De más költőket is joggal ki lehetne emelni az ajánlóban, Marno János, G. István László, Gellén-Miklós Gábor, Kürti László, Juhász Gyula (róla később) és Kemény István (róla is) különösen színvonalas versrovatot „hoztak össze”. 

Csetepaté a Parnasszuson

Nem teljesen reménytelen az a kultúra, amelyben emberek még össze tudnak veszni verslábakon. Nádasdy Ádám műfordításai vagy műfordításról vallott elvei az utóbbi évtizedekben nemegyszer váltottak ki vitát, kezdve Ruttkay Kálmánnak, Nádasdy hajdani mesterének emlékezetes Holmi-beli kritikáján A Szentivánéji álom fordításáról. Azóta már Nádasdy a mester, generációk tanára, de még mindig tud vitát kiváltani. Most is ez történt. A magyar versfordítás-történet egyik állatorvosi lovának, Verlaine Őszi chansonjának tucatnyi magyar fordítását alaposan megbírálva ajánl egy újat, egy olyat, amely a francia szöveg lehető legpontosabb átültetése, ám a versformáról egészében lemond. Erre reagál Kappanyos András, és mi tagadás, nem túl jó a véleménye. Ilyeneket ír például: Nádasdy fordításából azt tudjuk meg, hogy ez a Verlaine „egy nyafogó spleenes pacák, de azt nem, hogy mellesleg költő is.”

Áttételesen a vitához kapcsolódik Bereczki Péter Levente tanulmányértékű, nagy kritikája Jancsó Júlia Proust-fordításáról és a Gyergyai Albert-örökségről. Néhány ponton ide kapcsolódnak Kőrizs Imre „Szemernyi közleményei” is, ezek az ötlet-fázisban maradt tanulmány-kezdemények, amelyek töredékességükkel együtt is roppant inspiratívak és szellemesek. Mellesleg az egyik tanulmányötletnek köszönhető egy teljességgel elfelejtett, kötetekbe be nem került Juhász Gyula-vers (Anakreon halála) felfedezése, közlése is.

Hagyományok és visszatekintés

Sajnos túl sok nagy pécsi művész halt meg az utóbbi időben. Lantos Ferenc (2014), Bencsik István (2016) Kismányoky Károly (2018. január). És a most megjelent Kismányoky-összeállítás szerkesztése közben érkezett a hír, hogy februárban elhunyt Gellér B. István is. Kismányokyról és a Pécsi Műhelyről Pinczehelyi Sándor, Aknai Tamás, Doboviczki Attila T. írásai mellett egy Kopeczky Róna által felvett Kismányoky-interjút közlünk, valamint hetvenes évekbeli fotókat landart-akciókról és a pécsi műhelyesekről.

Visszatekintésre adott alkalmat az a szentendrei kiállítás is, amely a legendás, vajdasági Új Symposion folyóirat (1965–1992) történetét mutatja be. A márciusi szám Radics Viktória kiállításmegnyitóját közli. Kemény Istvánnak pedig, úgy látszik, úgy jött ki a lapjárás, hogy a januári számban Tóth Krisztinát, a márciusiban Bartis Attilát köszönti (laudációval és verssel). Gyanítható, hogy Keményt annyian felköszöntötték, amikor ötvenéves volt (lásd Youtube-videók), hogy most évtizedekig törleszthet. Alkalom a visszatekintésre Konrád György Falevelek a szélben című emlékirata is, amelyet a Jelenkorban végre megint publikáló Dérczy Péter méltat és a tőle megszokott megalapozottsággal bírál, valamint a Bereményi Géza–Vető János szerzőpáros Antoine és Désiré című fényképregénye is, amelyről Weiss János ír. Hagyomány-frissítés, újrafelfedezés Szilágyi Zsófia két teljesen elfelejtett kamaszregényről (Komlós Aladár: Római kaland és Schöpflin Aladár: Az ördögfiókák) szóló írása. A tanulmánynak az irodalomtörténeti érdekességénél is nagyobb erénye, ahogyan állást foglal az ifjúsági olvasmányok, a kötelező olvasmányok és a beavató olvasmányok aktuális vitakérdéseiben.

Próza

A prózarovatot hagytuk a végére ezúttal. Grecsó Krisztián megbízhatóan jó prózája, az ígéretes (és korábbi részletközlésből már ismerős) Vera könyve című készülő regénye és Zoltán Gábor az Orgiához lazán kapcsolódó esszéprózája mellett Mán-Várhegyi Réka és Bartók Imre regényrészleteit emeljük ki. Mán-Várhegyi pontos és kissé ironikus képet ad egy nagyon tipikus budapesti értelmiségi társaságról. Nagyon szerethető a szöveg látásmódja, a szerző a finom megfigyelések mestere. És jó hír, hogy Bartók Imre, aki ritkán szerepelt az utóbbi években a Jelenkorban, most egy rendkívül izgalmas, rétegzett, viccesen nyomasztó regényrészletet közöl Jerikó falai címmel.