A szerkesztő dörzsöli a tenyerét, amikor egy időben kap prózát két Norvégiában élő szerzőjétől. Ráadásul sem Kun Árpád, sem Fodor Janka nem távolodott el az írás során választott otthonától. S valóban van valami igéző a skandináv földrajzi és kulturális klímában, ha idehaza olvassuk e szövegeket – például rögtön az, hogy nem a rossz társadalmi közérzet és romlottság csap az ember arcába a virtuális és valós köztereken. Mintha ezek a norvégok tényleg csak úgy élhetnék az életüket: miközben persze az ő életútjuk sincs kipárnázva.

Mégis milyen megkapó, hogy Kun Árpád önéletrajzi ihletettségű regényeinek újabb darabjában nemcsak hogy felépül az új, modern óvoda, hanem az egészséges életmódra törekedvén nem is oda, hanem a szabadba, a hóba-fagyba kísérik ki a gyerekeket. És nem tűnik lehetetlennek az integráció sem, még ha meg is kell tanulni az északi közlekedést, a helyi szokásokat: az új viszonyok között berendezkedve pedig lehet élni a családi-írói életet, annak minden vesződségével és örömével. Fodor Janka novellájában nyomon követhetjük, hogy a biztos állás, a jógaóra, a harmonikus egzisztenciális viszonyok mellett hogyan kell ugyanúgy megküzdenie egy norvég nőnek mindazzal, amivel alighanem bárki másnak is: az elhagyatottság rémületes kínjával, a gyanúsan kompromisszumos kapcsolatokkal vagy egyszerűen a fizikai ügyetlenséggel.

Aki innen egyenesen halad tovább a prózarovatban, az más kontinensre és más klímába vetődik, ha elolvassa Witold Gombrowicz 1960-as Buenos Aires-i naplójának részletét, Pályi András fordításában. Egyetlen nap történéseiről ad hírt a nagy lengyel író, szombat reggeltől éjszakáig, és az út nemcsak napsütötte kávézókon át vezet, hanem eksztatikus szellemi kalandnak lehetünk a részesei, követve Gombrowicz meghökkentő gondolatait Beethovenről, Dosztojevszkijről és az ördögről.

A prózarovat végül visszavezet Magyarországra, a Rákosi-korszakba. Már jó ideje követhetik olvasóink Oravecz Imre Ókontri című regényének alakulását lapunk hasábjain, és azt, ahogy a Magyarországra bevándorló Steve és családja boldogulását, rokonszenves jó szándékát mind inkább keresztülhúzza a történelem. S ha Károlyi Csaba az Oravecz-saga első kötetéről még azt írhatta, hogy a regénynek hála a paraszti világ ábrázolásában végre helyére kerül a testi szerelem is, akkor most annak lehetünk tanúi, hogy a diktatórikus rendszer hogyan fosztja meg ettől az Árvai házaspárt.

A számban olvasható versek igencsak változatosak, és megannyi ellentétes élettapasztalat és motívum kap hangot bennük. Így a hajléktalan-lét méltóságteljes nyomorúsága (Sajó László – a nehezen feledhető kék dzsekivel), a kommunista és a polgári keresztény, rég elhunyt lépcsőházi nénik fakó emléke (Kukorelly Endre), rengeteg dolog, ami tényleg jó (Simon Márton), egy család felbomlásának mitikus nagyságú terhe (Fekete Richárd) vagy a délszláv háborúk traumáit furcsa szokásokban magukon viselő különc figurák élete (Drenyovszki Andrea). Ballada, gyermekversszerű szabad forma, verses ready made, epikus költemény: a poétikai sokszínűség is szembetűnő.

Ha a szépirodalmi szövegeken túltekintünk, a februári szám legnagyobb kuriózuma Kerényi Károly és Szilágyi János György terjedelmes levelezése, amelyet Komoróczy Géza ad közre. Az 1942 és 1965 között váltott leveleknek nemcsak a dokumentumértéke igen jelentős, hanem az anyag egyúttal lebilincselő olvasmány. A két nagy ókortudós szellemi élete, tudományos kérdésfeltevései, aktuális kutatásai éppúgy kirajzolódnak a levelekben, ahogy a mester-tanítvány viszony fokozatos alakulása, oldódása is, nem beszélve Szilágyi János György munkaszolgálatból írt megrendítő leveleiről.

A levelezéshez szorosan kapcsolódik Vajna Márta 1925-ben született magyar szakos tanár, kulturális szervező visszaemlékezése arról a baráti társaságról, amely Kerényi Károly előadásaihoz és Devecseri Gábor alakjához kapcsolódott, és amelynek Szilágyi János György is tagja volt, s sokan mások mellett olyanok kötődtek hozzá, mint Karinthy Ferenc, Karinthy Gábor, Örkény István vagy Somlyó György, hogy most csak az írókat említsük. Vajna Márta történeteket és miniportrékat igen gazadagon felvonultató emlékezésében egy olyan szellemi csoport jelenik meg, amely mind a II. világháború előtt, mind azt követően igyekezett szabad, értelmes, sokszínű, eleven szellemi életet kialakítani, úgy figyelve a világra és egymásra, hogy abba a másik gonoszkodó megtréfálása is bőven helyet kaphatott. Roppant szórakoztató az epepék, a társaság valamely tagját froclizó előadások leírása.

Másképp kuriózum Király Kinga Júlia Az újrakezdés receptjei címen készülő könyvének részlete. A szerző tavaly nyáron interjú készített Máramarosszigeten Salamon Goldi nénivel, aki túlélte a holokausztot. Király nagyon empatikus kérdései nyomán szép lassan kibomlanak Goldi néni életének egészen megrázó epizódjai.

Két értekező szövegünk egy-egy, egymástól száz év távolságra lévő regény igen alapos, a művek fogadtatásával is számot vető elemzése. Takáts József Tompa Andrea Omertájáról, Deczki Sarolta Szép Ernő Lila ákácáról ír: és bátran mondhatjuk, mindkét szöveg kézikönyvszerűen megbízható, a legfontosabb kérdésekre kitérő, önálló értelmezés-javaslattal előrukkoló esszé.

A kritikarovatba jutott írás kortárs magyar regényről, verseskötetről, tanulmánykötetről és világirodalmi regényről. A recenzensek nem igyekeznek úgy tenni, mintha nem érintette volna meg őket az általuk vizsgált könyv, így a kritikák olvasóiban is hasonló benyomás alakulhat ki: avagy vigyázat, a rovat elolvasása könnyen négy újabb kötet beszerzéséhez vezethet.

2017 decemberében elhunyt Stark András. A pszichiáter sok-sok éven keresztül legendás filmklubot vezetett Pécsett. Két tanítványa, Árkovits Amaryl és Szemelyácz János emlékezik meg róla, négykezes írásuk alapján képet alkothatunk Stark András magával ragadó, szemléletformáló erejű szellemiségéről.