Koltai Tamás kritikapályázat

A szerk.

Kritikaíró pályázati felhívást tett közzé a Színházi Kritikusok Céhe.

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása céljából kétfordulós színikritika-pályázatot hirdet a Színházi Kritikusok Céhe Koltai Tamás kritikapályázat néven, 75 éve született kritikus emlékére és tiszteletére. A pályázatra rendszeres színházlátogató középiskolások, egyetemi hallgatók és írással hivatásszerűen foglalkozó, 17-30 éves életkor közötti színházkedvelők jelentkezését várják.

A pályázóktól három, a sajtóban nem publikált színikritikát kérnek, 2014-nél nem korábbi színházi bemutatóról, egyenként minimum 4000, maximum 8000 karakter terjedelemben. A jelentkezők írásait – jeligével ellátva, PDF formátumban – elektronikusan a kritikapalyazat@gmail.com mailcímre várják, vagy pedig nyomtatott formában, postai úton a Koltai Tamás kritikapályázat, 1241 Bp. Pf.64. postacímre. A beküldési határidő 2017. december 1. éjfél. A pályázatok kézhezvételét nyugtázni fogják.

A pályamunkákat kritikusok, szerkesztők bírálják el, majd a legjobbakat meghívják a 2017/2018-as színházi évad második felére eső második fordulóba. Az első forduló győztesei három tavaszi bemutatóról írnak majd kritikát. Ekkor a cikkek véleményezésébe színházi alkotók is bekapcsolódnak.

A Koltai Tamás kritikapályázat szakmai partnerei a Színház folyóirat és a szinhaz.net, az art7.hu, a 25 éves Criticai Lapok, az Ellenfény, a Revizor – a kritikai portál és a spirituszonline.hu.

A pályadíj 250000 forint. A pályázat győztesei díjukat 2018 szeptemberében, a Színikritikusok díja átadó ünnepségén vehetik át.

A hivatalos pályázati kiírás és a további információk megtalálhatók lesznek a Színházi Kritikusok Céhe honlapján.

 

(Fotó: Népszava)

2017-10-18 15:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek