Pannóniai János kutyaszorítóban. Júniusi lapszámunk, csaknem azóta, amióta világ a világ, színházi témájú. Ez így persze túlzás, de amióta POSzT a POSzT. Sőt még azon is túl. Az idei drámamelléklet önálló füzetként látott napvilágot benne, s Keresztesi József Medvevár című darabját tartalmazza, amit a pécsi Janus Egyetemi Színház felkérésére írt az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulójára. A Zágráb fölött északra húzódó Medvednica-hegységben elhelyezkedő Medvedgrad, egy a nevekből ítélve eléggé mackójárta, szigorú vidék a mű helyszíne, ahol Janus Pannonius pécsi püspök földi pályája véget ér 1472-ben. A korabeli Európa egyik legjobb és legismertebb költője, akit később a horvátok és a magyarok is maguknak vindikálnak, ide menekül Mátyás király haragja elől, merthogy az udvar egyik vezető főuraként összeesküvést szőtt Mátyás ellen. A menekülés, a medvevári végjáték tény, de a szerzői fantázia – Phoebus napisten és a Múzsa szerepeltetése mellett – ideröpteti a királyt is, hogy a hatalmi játszma kézzelfoghatóbbá váljék. Történeti kulisszái ellenére csöppet sem „történelmi dráma” Keresztesié, hanem a politikai érdekek és hazugságok, pálfordulások nagyon is mai üzenetű, ironikus tragikomédiája.

Különböző Faustok. Stuber Andrea írásából nemcsak azt tudhatjuk meg, mely előadásokat látta a MITEM fesztiválon és hogyan értékelte őket – köztük Purcarete vásárian látványos Faustját, amely olyan grandiózus díszlettel és költségvetéssel rendelkezik, ami nem mindenki számára hozzáférhető, csupán a hatalom különleges támogatásával, egyfajta „udvari színházban” lehetséges megvalósítani –, de azt is megtudhatjuk, mennyivel több állami támogatásból jött létre a MITEM a POSzT-nál, s a Nemzeti Színház vezetőjének milyen személyes kapcsolatai alakították az imponálóan nagyvonalú koncepciót és programot. S egy újabb Faust-variáció: a kortárs színházi világ egyik legeredetibb alkotójáé, Robert Wilsoné, akinek „marionettszínházát” Pandur Petra írása mutatja be a Berliner Ensemble előadása alapján igen plasztikusan. Nánay István egy húsbavágó társadalmi kérdés, az ügynökügy színházi feldolgozásait gyűjti össze, centrumában Bartis Attila Rendezésével. Amint azt régebbi olvasóink már megszokhatták, idén is néhány évadáttekintő írás kísérli meg, szubjektív módon, összefoglalni a magyar színházak elmúlt idényét: ezúttal Szűcs Katalin Ágnes és a POSzT egyik válogatója, Kovács Dezső írásaival találkozhatnak.

„Kedv, remények, Lillák”. E mottóval itt nem Csokonai, hanem Proics Lilla interjúja olvasható Sárosdi Lillával, aki a Krétakör tagja volt sokáig, most pedig igen kritikusan beszél az egész hazai színházi világról, benne a színészi kiszolgáltatottságról. Elégedetlensége eredményeképp arra jut: „Abbahagyom”.

Esterházy Péter. Az író drámai életművét két írás is elemzi, az egyik Radnóti Zsuzsáé, aki azt kísérli meg bemutatni, miért volt az életmű e része a prózai szövegkorpusz árnyékában. Radnóti a Handkétől, Bernhardtól, Jelinektől ismerős „beszéddrámából”, a Sprechstückből eredezteti EP színházi inspirációját, s végigköveti, hogyan alakul a színházi textusok formálása egészen a Mercedes Benz „történelmi revüjéig”, ahol a párbeszédírás eredendő tehetsége végül hibátlan műben ötvöződött össze az évek során megszerzett dramaturgiai tapasztalatokkal. A könyvkritikarovatban Weiss János is Esterházy drámakötetét elemezve mutatja be az író színházi szövegeinek fejlődését, érdekes párhuzamosságokat mutatva Radnóti Zsuzsa gondolatmenetével. (A rovat további részében Pályi András az „Olvasópróba” sorozat két, kortárs magyar drámákat tartalmazó kötetéről ír, míg Tarján Tamás Gajdó Tamás Bárdos Artúr-monográfiáját méltatja.)

Pécs. A Jelenkornak, reméljük, nem elfogadhatatlan módon, kissé a pécsi színházak felé hajlik a keze, de legalábbis az érdeklődése. A húszéves JESz két vezetőjével, Mikuli Jánossal és Tóth András Ernővel az évforduló kapcsán Ágoston Zoltán beszélgetett többek között arról, hogyan lehet az újabb és újabb egyetemista generációk és a színház irányítói közti gondolkodásbeli, nyelvi különbségeket áthidalni, s miért nincs színházi koncepciója a rétegzett színházi élettel, számos önálló teátrummal rendelkező Pécsnek. Apró Annamária néhány előadást szemléz az elmúlt évad városi – ezúttal a Nemzeti és a Harmadik Színház által nyújtott – kínálatából, V. Gilbert Edit pedig egy fiatal, független műhely, az Escargo Hajója néhány produkcióját teszi latra.