Vajdaság. Szép kis mustra jött össze vajdasági szerzőkből. Csak kicsit kellett rásegíteni itt-ott, hogy mindenki mindenkinek az ismerőse legyen. Tolnai ír Aleksandr Tišmáról, Sinkó Ervinről, Miroslav Krležáról (nagyon kell figyelni az ékezetekre!), Milorad Pavićról, Danilo Kišről, meg még ki tudja, kiről. Danyi Zoltán mesél a délszláv háború elmesélhetetlenségéről, A dögeltakarító című regényéről, meg Alice Oswaldról, akit most fordít. Bencsik Orsolya Tolnairól ír nagyon szépen, róla meg Szántai Márk közöl kritikát. Olyan ez kicsit, mint azok a világban kóborló művészek, számuk több tucat, akikért párizsi és New York-i galériások tördelik a kezüket, pedig mind falubeli, régi ismerős Magyarkanizsáról. És van köztük egy titkos, szép háló, ami összefogja őket, talán csak egy Tolnai-vers pókhálója. Ha csak egytizede igaz annak, amit Tolnai Ottó mindenkori művei a Vajdaságról regélnek, akkor az a világ legcsodálatosabb helye, Macondo hozzá képest pocsolyás tyúkudvar. Tolnai Ottó minden sora irigységet és elkeseredést szül a nem-vajdaságiakban, az ember, ha száz kilométerrel odébb született, úgy érzi, ezt elbaltázta vagy elbaltázták neki a szülei, ó anyám, sóhajt a Tolnai-olvasó minden Tolnai-sornál, miért itt hoztál engem világra, miért nem a Vajdaságban, hogy én is egyike lehetnék azoknak a csodálatos embereknek, hogy én is jól ismerhetném azokat a csodálatos ékezeteket, látod-látod, folytatja a Tolnai-olvasó, most ilyen behozhatatlan hátránnyal kell már élnem, mindörökké csak vágyakozhatom, Tolnai minden soránál, hogy hát miért is van ez így. És nem tud mit csinálni, úgyhogy Tolnait, Bencsiket, Danyit olvas, nyáron meg elmegy az Adriára, mivel az is a tágan értelmezett Vajdaságban van, mint Szeged, Párizs és New York.

Klasszikus szélárnyékban. Keresztesi József írja ezt Karinthyról, akinek minden eddiginél teljesebb verseskötete jelenik meg hamarosan Kőrizs Imre szerkesztésében. Azért van Karinthy szélárnyékban, mert újra és újra fel kell fedezni a költő Karinthyt, akit eltakar a többi „nagy” nyugatos költő életműve és Karinthy saját humorista életműve. Pedig ő is nagy költő. Tananyag, mégis alig tudják róla, hogy a nyugatos költészetnek nemcsak parodistája volt, hanem belső opponálója, alternatívája is. A Karinthy-újrafelfedezéseknek is van már története, néhány korábbi figyelemfelkeltés (pl. Tandori Dezső, Radnóti Sándor) után legutóbb Beck András tett határozott javaslatot a Karinthy-rehabilitálásra, tanulmányaival, jelenkoros vitaindítójával, Szakítópróba című kötetével. Keresztesinek nagy érzéke van ahhoz, hogy elfelejtett vagy alulértékelt műveket előhozzon az árnyékból, lásd Befejezetlen mondat-elemzését, Czakó Gábor-szövegét, Benda Balázs-kiadását (részlet itt) vagy Rubin Szilárdról írt kismonográfiáját.

Kamera nélküli fotó. Az utóbbi húsz évben valószínűleg nem sok szó esett a fotogram műfajáról a Jelenkorban. Eperjesi Ágnes törleszti nekünk az adósságot, nem is akárhogy. Írása első átfogó szintézise a Moholy-Nagy László modern tradíciójából, a közvetlen mester, Mauer Dóra iskolájából és a saját alkotói tapasztalataiból táplálkozó tudásának. Ez persze csak egymondatos leegyszerűsítése a kiváló esszének. A számot Eperjesi Ágnes és a Franciaországban élő, magyarkanizsai születésű Nagy József (Josef Nadj) fotogramjai illusztrálják. Vagy nem illusztrálják, mert nem dolguk illusztrálni. Bár Eperjesi nyomtatásban először itt megjelenő „Egy doboz gyufa 5.” című fotogramja tökéletes akaratlan illusztrációja lehetne Marno János versének, amelyben a gyufaszál lángja nem tud elaludni, ahogy a fotogramon sem alszik már ki.

Annyi minden van még a májusi számban, amiről kellene egy-egy bekezdést írni. Ehelyett csak sorok férnek ki, igazán méltatlanul.

Filozófia. Hévizi Ottó zseniális esszéje és Weiss János kritikája Seregi Tamás A jelen című könyvéről.

Kertész Imre, akit egy éve temettünk. Generációs körkép is lehetne, hogyan gondol a nyolcvanas években született három kiváló szerző Kertész Imre hagyatékára egy évvel halála után. Fehér Renátó, Krusovszky Dénes, Turi Tímea írásait olvasva annyi biztosan elmondható, hogy a Kertész-értelmezést nem fenyegeti a megkövülés veszélye.

Vers+próza+kritika elhadarva. Mesterházy Balázs bravúros hosszúsoros versei, Kemény Lili első, és mindjárt kiváló elbeszélése egy kaotikus filmforgatásról, Bán Zsófia Brazíliában játszódó regényrészlete, amelyben egy vén náci tetemét exhumálják, bár nem biztos, Jászberényi Sándor novellája vadászgató mai elvtársakról, Harasztos Ágnes elfogulatlan, okos kritikája Jászberényi Sándor kötetéről.