Wolf Biermann pécsi felolvasóestje

A szerk.

A kortárs német kultúra egyik megkerülhetetlen alakja látogat a városba.

Wolf Biermann lírikus, dalszerző, énekes. Magyarországon és a világirodalomban kevésbé ismert, jelentősége azonban a német irodalomban, de azon túlmenően is a modern, egyesített Németország történetében megkérdőjelezhetetlen. (Magyar viszonylatban talán Cseh Tamáséhoz hasonlítható jelentősége.) Verseskötetei a második világháború utáni német nyelvű irodalom bestsellerei közé tartoznak. A szerző számos irodalmi díj birtokosa.

Biermann életútja sem mindennapi: 1936-ban született Hamburgban, ám 1953-ban önként áttelepült az NDK-ba, a szocialista utópiába vetve hitét. 1960-ban jelentek meg az első dalai és versei, azonban nagyon hamar az NDK és a Német Szocialista Egységpárt éles kritikusává lépett elő, ami odáig fajult, hogy 1965-ben feketelistára került. 1976-ban aztán – számára is meglepő módon – engedélyezték, hogy az NSZK-ba utazzon egy kéthetes koncertkörútra. Koncertjei során, valamint nyilatkozataiban hol kritizálta, hol megvédte az NDK-t, ám e megnyilvánulásai jó ürügyül szolgáltak az NDK politikai vezetése számára: néhány nappal kiutazása után táviratban értesítették, hogy az NDK megvonta tőle az állampolgárságot, nem térhet haza. Kiutasítása mind az NSZK, mind az NDK értelmiségi köreiben heves tiltakozást keltett. Koncertkörútja végül hatalmas siker volt: számos teltházas koncertet adott, olykor több ezer ember előtt.

2016 őszén megjelent, a Warte nicht auf bessre Zeiten! (Ne várj jobb időkre!) címet viselő, és a közeljövőben magyarul is napvilágot látó önéletrajzi kötetében erről is bőven ír. Biermann e könyv megjelenése apropóján érkezik Pécsre a Goethe Intézet és a Lenau Ház meghívására. Felolvasóestje egyben a Magyar Germanisták Társasága éves konferenciájának nyitóeseménye.

 

 

 

2017-05-02 15:35:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek