Létrejött a Független Mentorhálózat

A szerk.

Számos irodalmár vállalja, hogy egy évig egy pályakezdő fiatal tehetség irodalmi munkáját segíti ingyen.

 

Az ünnepek alatt talán nem mindenkihez jutott el a hír, de 2016 végén az Orbán János Dénes-féle Kárpát-medencei Tehetséggondozó (KMTG) Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Akadémiája ismét nagy hullámokat kavart: a februári 150 millió forintos kezdőtőke után, decemberben kaptak még 400 millió forint állami támogatást. Az összesen 550 milliós dotáció példátlan mértékű az irodalom területén, ez már nemcsak a négy nagyobb írószervezet – a József Attila Kör, a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Magyar Írószövetség – együttes támogatását haladja meg, de más elosztási rendszerben a folyóiratok és az irodalmi-kulturális programok, rendezvények és egyéb műhelyek helyzete is stabilizálható volna belőle.

Nem is maradt válasz nélkül az állami kultúrpolitika újabb kontraszelektív intézkedése. Amellett, hogy petíció indult a kultúrafinanszírozás szakmai alapúvá tételéért, kisebb tüntetés szerveződik a KMTG székházához, melynek során további jelképes adományokkal lehet gazdagítani a rászorulókat – ahogyan azt a József Attila Kör is tette: ironikus közleményükben 400 forinttal támogatták Orbán János Dénes akadémiáját. A legkonstruktívabb azonban az a két alulról szerveződő kezdeményezés, amelyek a KMTG-vel szemben kívánnak alternatívát nyújtani a fiatal tehetségek számára.

A József Attila Kör tagjai önkéntes alapon rendszeres műhelymunka-sorozatot indítanak január 18-tól előbb Budapesten, aztán remélhetőleg más városokban is. Az érdeklődők itt találnak erről további információt.

A másik kezdeményezés nagyon hamar rendkívül komollyá nőtte ki magát. Először Ijjas Tamás költő ajánlotta fel, hogy saját szakállára mentorál egy tehetséges pályázót. Hozzá csatlakoztak aztán számosan: költők, írók, kritikusok, szerkesztők. A mentorok azt vállalják, hogy rendszeres munkával segítik mentoráltjuk irodalmi fejlődését. A mentorok névsora – mely egyre bővül – a Független Mentorhálózat Facebook-oldalán érhető el, a mentorokhoz január végéig lehet pályázni.

2017-01-11 14:40:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek