„Írok, de ellentartok az ihletnek.” (Röhrig Géza, 7. o.)

„varjak szállnak a betű- / vetésre. Szobám emléke táj.” (Marno János, 15. o.)

„Nem lesz így jó, Endre úr, / hanem csináljuk azt, hogy.” (Kukorelly Endre, 17. o.)

„A sarokból kivitte a szörnyeteg gyompálmát, áthúzta a másik szobába, lett a fenyőnek helye, milyen okos volt, hogy lábazattal vette meg, nem kellett bajlódnia.

– Földíszíted velem? – kérdezte apját, aki a székéből figyelte minden mozdulatát.

– Kurva – szólt erre az apja – egy ordas kurva – de már fölállt, munkára kész volt, egymáshoz dörzsölte két tenyerét.” (Darvasi László, 22. o.)

„Mindenesetre az apa és a menekülttársai ellen mindjárt a következő nap el akarták kezdeni a pert, és az ítélet már kész is volt: halálbüntetés. És Lucie megint csodálkozott: lehetséges volt (a „lehetséges dolgok egyike volt”, ahogy az apja kifejezte magát), hogy az embernek nemcsak meg kell halnia, hanem az egyik ember a másikat még el is teheti láb alól? És ezen Lucie annyira meglepődött, mint még semmin, egész eddigi életében. Szörnyen meglepődött.” (Peter Handke, Weiss János fordításában, 35. o.)

„Kitanultam az iguánák szokásait és sikerült nekik kiegyensúlyozott étrendet összeállítanom. […] A nagy golyvás volt Dante, a másik, kicsit kisebb, Beatrice.” (Dan Lungu, Koszta Gabriella fordításában 50. o.)

„rátok szól, hogy álljatok vigyázzba.
ideges, ahogy rátok néz, mintha előre látná,
hogy hasonlítotok arra a két toronyra, amik pár hónap múlva
csillogó pizsama módjára csuklanak össze a hálószobák szemében” (Borda Réka, 57. o.)

„Claudius szemléli a színházat és Hamlet szemléli benne a világot, és szemben vele Claudius.” (Nagy András, 65. o.)

„barettsapkában látom, kockás sálban, valahogy eleve elrendezetten,
az arcán komoly csúfondár játszik, egy élénk, elmerült arc,
keze és kabátujja a zsebben, ősz van a pécsi utcán,
könnyű pamacsok járnak a szája körül, hogy mit mond,
elkapkodja a lámpaszél a Barbakán előtt” (Parti Nagy Lajos, Csorba Győzőről, 81. o.)

„Meghat bennünket, ha a másik ember feltárja előttünk önmagát, s vágyunk rá, hogy feltárhassuk benső élményeinket másoknak. […] Azt hiszem, hogy sok-sok remekmű, sőt a remekművek döntő többsége […] semmit sem tár fel szerzője énjéből. Az önfeltárás irodalma közhelyes is, giccses is, közönséges is lehet.” (Takáts József, 101. o.)

„Ferencz Győző munkájának köszönhetően új szakasz kezdődött Nemes Nagy Ágnes költészetének olvasás- és befogadástörténetében.” (Schein Gábor, 107. o.)

„Persze, el lehet olvasni, mármint igénytelenebb olvasóknak (mondja az olvasó, aki már elolvasta)” (M. Nagy Miklós Ulickajáról, 110. o.)

„De hol van a portugál irodalom Magyarországról nézve?” (Zelei Dávid, 117. o.)

„Kevesen gondolhatták a hetvenes évek elején, hogy az Uránbánya Szolgáltató Üzemében dolgozó dekorátor, Halász Károly […] az ország egyik jelentős művésze lesz.” (Aknai Tamás, 134. o.)