Neki köszönhető, hogy nemcsak lengyel esszéiskoláról, varsói eszmetörténeti iskoláról, hanem lengyel filmiskoláról is beszélhetünk. Többek között azért volt olyan nagy hatású művész, mert a lengyel nemzeti tudat legfontosabb mítoszait dolgozta fel, és mindvégig hű maradt ahhoz a szimbolikus-romantikus látásmódhoz, amely a lengyel művészet fő vonulatát jellemezte az elmúlt kétszáz évben.

Bizonyos életrajzi elemek is alkalmassá tették a reprezentatív művész szerepére: apja katonatiszt volt, a Katyńban meggyilkolt lengyel elithez tartozott, Wajda pedig már tizenhat évesen a Honi Hadsereg összekötője lett. Szóval nemcsak örökölte, hanem gyakorolta is a lovagi erényeket. Művészi kifejezőeszközeit pedig nem a łódźi Filmművészeti Főiskoláról hozta magával, a legtöbbet már a háború után, a krakkói Képzőművészeti Akadémián elsajátította. Hisz ez volt az a hely, ahol a XIX. század történelmi festői megteremtették a nemzeti múlt képvilágát. A krakkói színházakban mutatták be először a nagy lengyel romantikus drámákat, itt végezte el Wyspiański a romantika modernista átértelmezését, és ezt a hagyományt folytatta Wajda filmen és színházban.

Hihetetlen érzékkel bánt a legnemesebb irodalmi anyaggal, a Pan Tadeusztól a Nyírfaligetig, néha pedig még olyan kortárs írók műveit is filmre vitte, akikre ma már nem nagyon emlékszünk (vajon milyenek lennének a magyar klasszikusok izgalmas filmváltozatai, ki tudná eljátszani Bánk bánt?). Ötvenöt évig dolgozott folyamatosan, az Utóképek című filmjét még csak a gdyniai filmfesztiválon mutatták be.

A lengyel kultúrában nem csak egy behatárolható korszak a romantika. Messze túllép a művészeten, a XX. században pedig több hullámban tért vissza: 1920-ban, a lengyel–bolsevik függetlenségi háború idején, 1939-ben, majd 1980-ban. Wajda igen fontos szerepet játszott az utóbbi kettő vizuális megjelenítésében. Háborús hőseit felmutatva kiszabadította a lengyeleket a történelmi determinizmus rabságából, visszaadta szabadságharcos egójukat. Még akkor is, ha nem követte a sienkiewiczi sémát: a történelmi bátorságpróbán helytálló hős a Hamu és gyémántban a szemétdombon végzi ahelyett, hogy visszavonulna a nemesi fészekbe a dámával. De hamarosan újra színre lép, amikor a tengermelléki munkások ellenállási mozgalmat szerveznek.

Wajda azonban nem eszméket, hanem szimbolikus tartalmú látványelemeket kreált. Łukasz Adamski a következőket sorolja fel, mintegy összegezve az életművet: fejjel lefelé lógó Krisztus a romhalmazzá vált templomban, szétvert zongora a lerombolt Varsóban (lásd Norwid Chopin zongorája című versét), Robespierre arca a Danton utolsó jelenetében, az élmunkás monumentális szobra a lomtárban, a Katyń zárlata. Majd akkor látjuk csak igazán, mennyire folytathatatlan, amikor mások próbálnak a helyébe lépni.

(Fotó: Fakt.pl)