Ketten Kertész Imréről. Forgách András többféle alakváltozatában idézi fel Kertészt: az elegáns-sármos pesti „pali”, a soha meg nem alkuvó tanú, a pontosság minden felesleges szót kerülő írója. Forgách az olvasás idejére feledtetni tudja, milyen alkalomból készült írása – ilyen egy igazi, vigasztalni képes nekrológ. (Részlete hamarosan a honlapon is megjelenik.) Sándor Iván Kertész-írása is egészen különleges, de szerkezetéből adódóan bármilyen előzetes ajánlás rontaná hatását, el kell olvasni.

Földényi F. László lebilincselő életrajzi esszéjének hőse Michael H. Parkinson, a néhai angol professzor, aki ki-be jár irodalomból az életbe és közben roppant melankolikus. Vándorútja összefoglalhatatlan: feltűnik a pesti utcán, Amszterdamban, egy Debrecen melletti szovjet laktanyánál, norwichi házának elvadult kertjében, a Sebald-féle A Szaturnusz gyűrűi lapjain, Nigériában, ahol körbe-körbe autózik egy fa körül, a lista nem teljes. A májusi szám egyik kihagyhatatlan írása a szerk. szerint.

Szilasi László regényrészlete [Tardona, 1849] egy Sándor nevű fiatal költőről és egy fiatal regényíróról, Móricról szól. Nagyon nagy barátok, igen radikálisak, meg kell védeni a hazát meg a szabadságot, de aztán jönnek az oroszok. A kérdés az, hogy Szilasi, a 19. századi magyar irodalom kutatója, mitikus nemzeti elbeszélések kritikus elemzője prózaíróként hogyan ír újra egy ilyen horderejű Nagy Nemzeti Elbeszélést.

Versek. „Ezért haraphatnak a bonifácok.” Halasi Zoltán Palestrina (Közjáték) című hosszúverse „Italienreise” és szédületes tempójú road movie egyben a zsúfolt Seicentóban, ami itt nem itáliai kultúrévszázadot, hanem egy halálra hajszolt, köhögős, aprócska Fiatot jelent. Ha ez a vers nem lesz antológia-darab, akkor semmi. (Hamarosan megjelenik a honlapon is.) Vörös István Rilke Imaórák-verseiből fordított, ezeket közli kommentárral, a vállalkozás jelentőségét már csak sikerültsége múlja felül. Tatár Sándor Durs Grünbein-fordításaira, Grecsó Krisztián, Babiczky Tibor, Hárs György Péter, Kulin Borbála, Zilahi Anna jobbnál jobb verseire is ki kellene térni itt az ajánlóban, de akkor nem maradna meglepetés.

Esszék, tanulmányok. Lábass Endre: a tőle megszokott kultúrtörténeti kalandtúra ezúttal nem Angliába, hanem Itáliába vezet. Lator László szép, tanítanivaló elemzést közöl Pilinszky Apokrifjéről. Bazsányi Sándor a mostanában többször tárgyalt Nádas–Mészöly-kapcsolat és poétikai cserebomlás kérdéseihez tesz hozzá fontos megfigyeléseket. Havasréti József tanulmánya a 2015. november és 2016. február közötti El Kazovszkij életmű-kiállításról és recepciójáról lucidus elemzés és állásfoglalás több vitatott kérdésben. Csak egyet említve ezek közül: Havasréti helyre teszi azt a kifogást, miszerint El Kazovszkij munkásságát kompromittálta volna kultúrpolitikailag, hogy a Nemzeti Galériába került a kiállítás.

Kritikák. Bartis Attila új regénye (A vége) két nézetből: Darabos Enikő és Nemes Z. Márió kritikái; Csuka Botond bírálata Dragomán György novelláskötetéről (Oroszlánkórus); Szigeti Csaba felfedező-kritikája Nényei Pál Ne bántsd a Zrinyit! című könyvéről, nem csak régimagyarosoknak.