Próza

A szám élén Orhan Pamuk regényrészlete a tőle megszokott keserédes stílusban. Címe hosszú, viszont elmondja tartalmát: Furcsaság a fejemben. Mevlut Karataş bozaárus élete, kalandjai és képzelődései, barátainak története, valamint az isztambuli élet 1969–2012 között, ahogy azt mások látták. Ha Karinthy fordította volna, akkor A bús bozaárus nyöszörgései lenne a címe, mivel Mevlut szerelmes Rayihába, bizony reménytelenül. De szerencsére Tasnádi Edit fordította, a bozaárus pedig joghurtárust jelent. Ebben a részletben is benne van az, amiért Pamukot általában nem lehet letenni: a színes-szagos, tapintható világ, a sokáig nyugatra tekintő török társadalom sűrű, lebilincselő rajza.

Zoltán Gábor regényrészlete (Orgia) egészen más tónus. 1944 karácsonya, az ostromgyűrű zárul Budapest körül. Elbeszélőnk egy szálasista alakulat foglya, aki választhat, lő vagy lelövik. De nem ez a legfontosabb kérdés, hanem hogy „két nője”, felesége és szeretője benne van-e a hullagödörben. Keresgél barátok, bajtársak tetemei között. A látásmód, a technika emlékeztet a Saul fiára: nincs áttekintés, nincs rálátás, csak közelnézet, aminek következtében az olvasó – akármennyire is kényelmetlen – ott találja magát az elbeszélt világban.

Versek

Kürti László, Mohácsi Balázs, Petrik Iván és Závada Péter versei mellett e rövid ajánlóban Keresztesi József és Aczél Géza verseit emeljük ki. Keresztesi nemzeti ereklyék kissé kriptaszerű múzeumába helyezett Nemzeti dala az emlékezetes Magyarország föltámadása című versének zsáneréből való. Másik verse, a Malevicset és Kutuzovot szerepeltető Manifesztumtöredék pedig utólagos lábjegyzet Tolsztojhoz, amit érdemes hozzá gémkapcsozni a Háború és béke vonatkozó lapjához. Aczél Géza három múltdefiníciós kísérletet közöl (szino)líra-szótárából. A szócikkversek az „állatvásár”-tól az „allergiá”-ig jutnak előre az ábécében. Örülhetünk, mert ha így halad, sose lesz vége.

Kelet- és Közép-Európa

Ötvenoldalas lapszám a lapszámban a kortárs szlovák irodalmi összeállítás. Mintavétel versekkel, prózákkal, beszélgetéssel, tanulmányokkal. Tanulságos látni, milyen a vázlatos összképe egy a miénkhez részben hasonló adottságokkal rendelkező kultúra költészetének vagy kiadói struktúrájának. Tanulságosak a szomszédság nézőpontváltásai is: hogyan látják például ők Kassát? Melyek a közös dolgaink? Áttételesen erről szól Radoslav Passia esszéje is, amely a nemzeti irodalom fogalmi keretéből kilépve regionális irodalomról beszél, s a Keleti-Kárpátok irodalmának sajátszerűségeire következtet többek között a szlovák Václav Pankovčín, a lengyel Andzrej Stasiuk, az ukrán Jurij Andruhovics és Bodor Ádám műveit elemezve.

A kritikarovat írásai is mintha kultúrföldrajzi alapon kerültek volna egymás mellé. Pályi András kiváló, értő írása a magyar származású lengyel író, Krzysztof Varga Mangalicacsárdását mutatja be. A véletlennek mint szerkesztőnek köszönhetően a Passiánál említett Stasiukról Pályi is mesél, aki itt Krzysztof Varga barátjaként és szellemi társaként jelenik meg. Hasonlóképp lett közös szereplője Gorkij Radnóti Sándor és Hetényi Zsuzsa kritikáinak, az orosz író egyaránt fontos figurája a kritikákban tárgyalt Spiró- és Orosz István-regénynek. A szövegeket összekötő tematikus kapcsolatnál azonban fontosabb, hogy miért tartja Hetényi kiemelkedő történelmi regénynek a Sakkparti a szigetent, a grafikusművész Orosz István regényét (aki a könyvben tárgyalt legendás Bogdanov–Lenin-sakkpartiról egy feszültségteli animációs rövidfilmet is készített), vagy hogy miért állítja azt Radnóti, hogy a Diavolina „Spiró legjelentősebb könyve az Ikszek óta”.

Pécs

Az áprilisi szám több írásának is tárgya Bertók László. Bedecs László a mester korai költészetéről közölt tanulmányt, Ágoston Zoltán Nagy Imre Bertók-monográfiáját bírálja, Mohácsi Balázs neki ajánlja hosszúversét. A képzőművészeti rovatban Doboviczki Attila T. alapos, képekkel kísért írást közöl négy szobrász (Lengyel Péter, Szabó Ádám, Szász György és Tóth Zsuzsa) közös kiállításáról, amely a pécsi m21 galériában volt látható. Bartusz-Dobosi László pedig a kiváló, de nagyon kevéssé ismert hajdani pécsi irodalmárról, Rajnai Lászlóról ír Szirtes Gábor nemrég megjelent Rajnai-pályarajza kapcsán.