Sorok a versrovatból: „csak simogatom a krokodilomat” (Marno János), „kifordult kabátbél / a létezés zörög” (Kukorelly). „A vershez, hogy szikévé lenne, nincsen köszörű” (Tatár Sándor). A csillagok „úgy fénylenek, mint a vécé / mellé kifröccsent húgycseppek / a fürdőszoba fókabarna kövén.” (Sipos Tamás) A honlapra azonban nem tőlük, hanem a Saul fia főszereplőjeként világhírűvé lett Röhrig Géza festményekre írt verseiből teszünk ki néhányat majd mutatóba február 15-én.
 

A prózarovatban Taligással találkozhatunk megint, Darvasi László készülő regényének korábbi részletközlésekből ismerős figurájával. Ő a könyvvigéc, aki kis kocsiját vonszolja keresztül-kasul a XVIII. századon. Hősünk ezúttal boszorkányok rettentő kínzásának lesz tanúja, de többet nem árulhatunk el, egészen február 10-ig, amikor egy részlet olvasható lesz a honlapon. A Darvasi-fejezet után két magánbeszéd következik. Egressy Zoltánnál egy mai, pesti anyakönyvvezető rezignációjának meglepő rétegeibe látunk bele, D. F. Wallace depressziósa pedig egyszerre hideglelős és szórakoztató. Mindenesetre megnyugtató, hogy a figura ott marad a lapok között olvasás után, és nem kezd nekünk e-maileket írni. Wallace egyébként, úgy tűnik, újdonságnak számít magyarul, és örülhetünk, hogy Kemény Lili remek fordításában találkozunk vele.

A tanulmányrovat ezúttal két zarándokút humanista ősökhöz. A kiváló néderlandista, Balogh Tamás Cs. Szabó László 1946–47-es Erasmus-előadásait rekonstruálja és elemzi, Csordás Gábor pedig egyetlen Montaigne-sor kapcsán ír bravúros filológiai, fordítástörténeti és filozófiai esszét.

Térey János A Legkisebb Jégkorszaka két igen különböző nézőpontú, más nemzedékhez tartozó kritikustól, Györffy Miklóstól és Sipos Balázstól kap hideget és meleget. Sipos politikai-társadalmi eszmefuttatása egyúttal figyelemre méltó adalék a „svábhegyiség” kortárs ideológiatörténetéhez. A kritikarovatban ezen kívül Szvoren Edina Az ország legjobb hóhéra, a friss Mészöly-díjas Danyi Zoltán A dögeltakarító, valamint Jevgenyij Vodolazkin Laurosz című könyvéről olvashatunk. Az utóbbi írást Gyürky Katalin, az előbbieket két fiatal pécsi kritikus, Rétfalvi P. Zsófia és Hovanec Zoltán jegyzik.