„Az ember olyan lény, aki olykor vért köpve is beszél, akár magáról az elnémulásról beszél, vagy annak elementáris szükségletéről” – írja Nádas Péter Borús idill (A német romantika vigasza) című esszéjében. Új, a szerzőtől megszokott egzisztenciális távlatokat nyitó írása H. G. Adlerről szól, s ha az olvasó nem ismeri e nevet, nem kell szégyenkeznie. Egy elfeledett prágai német nyelvű zsidó költő és tudós az esszé főszereplője, s még inkább annak amatőr fotográfiái. A Theresienstadt gettóvárosát, majd a koncentrációs tábort túlélő Adler évtizedeken át készített több ezer fotóján ember nem látható. Nádas mintegy mellékesen elmagyarázza a fotográfia látásmódját, és a fényképezés hatását a valóságérzékelésünkre. Elmondja, mi az a költői antropológia, aminek jegyében Adler és ő maga is dolgozik, hogy megtudja, ki­-mi is az ember.

H. G. Adler verseiből Tatár Sándor fordításában adunk ízelítőt, a szerző fotóival együtt, amelyek a Deutsches Literaturarchiv Marbach gyűjteményéből származnak.

(Bélyegkép: H. G. Adler fotójának részlete)