„Elmentem a színházba. Ezt a darabot hallottam. Ezt a darabot adtam elő. Ezt a darabot írtam.” Így fejeződik be Peter Handke 23 évesen írt műve, az Önvád, amely az általa beszéd-darabokként aposztrofált, a vizuális megjelenítés helyett a nyelvre, a beszédre építő színházi alkotásainak sorába illeszkedik. A műben nincsenek szerepek, egy férfi és egy nő egymásba fonódó hangja hallatszik a megvilágított színpadon, a nézőtér is mindvégig világos marad. Az Önvád egyszerre sorjáz gyónásra emlékeztető szófordulatokat, jogi természetű formulákat, egzisztenciális jellegű vagy akár egészen triviális kijelentéseket. A fordító, Weiss János kísérő tanulmánya kiemeli: azáltal, ahogy a darab felépíti a beszélő öntudatát, a nézőt is öntudatra igyekszik ébreszteni. A műből itt olvashatnak részleteket.

Upor László műfordítót, dramaturgot, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóját P. Müller kérdezi, többek között McDonagh-fordításairól, pécsi élményeiről, az angol színházi világról, Tom Stoppardhoz fűződő viszonyáról, dramaturgiai és oktatói tapasztalatairól vagy éppenséggel a bábszínházról alkotott véleményéről. A beszélgetés egy részletét itt olvashatják.