Faltenyészet 2024 – mozgóképen

A szerk.

A tavaly ősszel megtartott összművészeti eseményről Vágyi Heidi készített videót.


2024. szeptember 29-én harmadik alkalommal szervezték meg a Faltenyészet elnevezésű pécsi akciót. A programról most Vágyi Heidi egyéni látásmódú videóját adjuk közre.

Az összművészeti esemény ötlete 1981-ben fogalmazódott meg Szentendrén, a programot végül 1998-ban, majd 2014-ben szervezték meg, az akkori eseményekről is készült rövid videófilm. A mostani esemény kezdeményezői Borza Endre építész és Szemelyácz János orvos, pszichiáter, addiktológus.

A projekt terve alapján több irányból, különböző csoportok építettek Ytong-téglákból készülő, kötőanyag nélküli falakat a Széchenyi tér közepe felé, amelyek a Szentháromság-szobor mögött, a vízlépcső előtt értek össze. Az Ágoston Zoltán szervezte csoport az Irgalmasok temploma felől, a bikafejes Zsolnay-kút elől indította az építést, főként a Jelenkor körüli irodalmárokból állt össze, Pinczehelyi Sándorral, illetve Pinczehelyi Márkkal kiegészülve. Hozzájuk csatlakozott Schuller Marcsi képzőművész, aki színeket fújt és különböző szavakat festett a jelenkoros téglákra. A Pécsi Nemzeti Színház felől közeledő csoportban többek között Borza Endre és Böszörményi István szobrász dolgoztak. A legmesszebbről, a Ferencesek utcája aljáról fiatal építészek csoportja vágott neki a munkának, és teljesítette a csaknem lehetetlen küldetést.

A Faltenyészet akció előzményeiről és a hozzá kapcsolódó művészeti és jótékonysági akciókról Ágoston Zoltán írt összefoglalót. Cseri Lászlónak a programhoz kapcsolódó fotóesszéje a Jelenkor galériájában látható.

 

(Bélyegkép: Cseri László)

2025-04-17 10:00:00