Elvesztettem egy nagyon közeli, jelentős jóbarátomat Orbán Gyuri személyében. Élete bővelkedett olyan mozzanatokban, amelyeket e szomorú alkalommal illő és tanulságos megidézni.

Klottgatyás parasztgyerekek között, osztott iskolába járt Somogyfajszon elemibe. Ez időben édesanyja egyedül nevelte őt, továbbá egy lány, valamint három fiútestvérét, abból a sanyarú helyzetből adódóan, hogy az édesapja börtönben volt. Ugyanis a forradalom alatt egykori Horthy-katonatiszti múltjának okán apját Nagykanizsa nemzetőrparancsnokának kérték fel.

Innen került a győri bencés gimnáziumba, ahol megalapozta sokoldalú műveltségét, kíváncsiságát a külvilág iránt. Remek érettségije után egyéves kitérő következett nyomdai kéziszedőként, ám végül a kalocsai katonáskodás után – rejtélyes szerencse révén – joghallgató lehetett Pécsen. Az itt eltöltött ideje alatt színes társaság vette körül, publikált az Universitas című egyetemi lapban költőként, de főként a kulturális élet motorjaként vált ismertté.

Diplomával a zsebében újabb kis kitérő után Pécsett kapott állást. Az akkori kultúrhatalom – bár fenntartással viseltetett irányába – tehetségéről nem mondott le. Így lehetett tanácsi tisztviselő a Pécs városi Művelődési Osztályon, és egyebek mellett írt olyan remek nekrológokat, amelyekkel osztályvezetője nagy sikereket aratott a temetői felolvasásokon.

Ezzel egyidőben én is a város kulturális életében ténykedtem olyan szellemben, ami csípte elöljáróim szemét. Mint utóbb kiderült, Gyurival az akkori III/3-as rendőrségi csoportfőnökségnek munkát adtunk tevékenységünkkel. Az igaz, hogy budapesti „felsőkapcsolatunk” Halda Alíz, Gimes Miklós özvegye volt. Gimest az ’56-os forradalom mártírjaként Nagy Imrével együtt temették újra a rendszerváltás előtt.

Gyuri pécsi pályafutása – ahogy ő emlegette – „kiszorítással” végződött. Állást kapott a nyíregyházi színház gazdasági igazgatójaként. Utána Budapestre került, ott a Fővárosi Tanácson, a Színházi Intézetben dolgozott, majd a Balassi Könyvkiadó egyik alapítójaként volt tevékeny, de a legtöbb sikert és elismerést a Ráday Könyvesház megteremtésével és működtetésével érte el.

Hogy a társasági eszmecserékben Gyuri domináns volt? Megeshet, hogy bizony igen. Mentségére legyen mondva, hogy mondanivalója mindig sajátos nézőpontú és közérdekű témájú volt, ami a hallgatóságának üdvére szolgált. Mindezt olyan nyelvi leleménnyel, szófordulatokkal, meghökkentő példákkal fűszerezte, ami nem szokványos és gyakori készség.

Gyuri a budapesti művészvilágban is ismert és respektált figurának számított, ennek apró bizonyítéka, hogy Esterházy Péter is megemlíti egyik könyvében. Ezt azzal az ötletével érdemelte ki, hogy a sok írószobor mellett megjárna egy emlékmű az „Olvasó embernek” is, nyilván nem a szocreál művészet szellemében.

Az utóbbi években áldásos kultúrtevékenységének helyszíne a Bakáts téri katolikus templom volt. Az itt szolgáló pap és a hívek élvezhették az altemplomban zajló, általa kieszelt és megvalósított sokféle műfajú kulturális eseményt.

Hogy miként emlékezhetnek rá későbbi, fővárosi vagy nyíregyházi barátai, ahhoz nem tudok hozzászólni. Azt tudom, hogy a Pécsett eltöltött aktív fiatal éveiben számtalan barát, munkatárs vette körül, akik szomorú szívvel szembesülnek a friss veszteséggel. Életét nagy családja gazdagította és asszisztált sokféle jeles tevékenységéhez. Két lánya, két fia, sok unokája és nagyszerű asszonya gyászolja.

(Bélyegkép: Marsalkó Péter)