Követeink: Havasréti József

Havasréti József

A Jelenkor fennmaradásáért indított gyűjtés keretében Havasréti József kampányát mutatjuk be.
 

Havasréti József írásai a Jelenkor folyóiratban>

 


Szeretem a Jelenkort, mely voltaképpen „szerzőt csinált belőlem”. Szeretem a szerkesztőséget, az ott dolgozó barátokat, és természetesen magát a lapot. 1993-ban jelent meg első írásom a Jelenkorban, melyet azóta jónéhány további publikáció követett. Írtam tanulmányt, esszét, novellát, kritikát (sokat), sajtó alá rendeztem leveleket, részt vettem beszélgetésben, könyvbemutatókon és így tovább. Hosszabb ideje a lap szerkesztőbizottságának is tagja vagyok. Sajnálatos, hogy a magyar irodalmi élet egyik legrangosabb (más megfogalmazások szerint „a” legjobb) folyóirata 2024 végére, több mint hatvan évnyi működést követően nagyon komoly finanszírozási problémákkal küzd. Ezen szeretnék segíteni a Jelenkor támogatási kampányában történő közreműködéssel.

Havasréti József kampánya egészében itt érhető el.

 

(Fotó: Kiss Tibor Noé)

2024-11-30 09:00:00