Ugye, nem szűnhet meg?

1987-ben jelent meg először versem a Jelenkor folyóiratban. Nagy dolog volt ez egy pályakezdő költőnek. Csorba Győző ajánlotta, hogy küldjek anyagot Csuhai Istvánnak. Győző tizenhat éves koromtól ismert. Sokszor voltam vendég náluk, a Csorba-házban. Az egyetemi szünetekben tudtam csak Pécsre utazni Budapestről, de a leveleimre Győző mindig hosszan, kedvesen válaszolt.

Pécs összeforrt bennem a Jelenkor folyóirattal, a Jelenkor-estekkel. A Jelenkor mindig is a kortárs magyar irodalom legjavát közölte, így van ez most is. Csorba Győző és Bertók László meghalt, de a verseikkel jelen vannak az életünkben. 2022-ben én kaptam a Bertók László Költészeti Díjat, ami csodálatos meglepetés volt. A Jelenkor személyes ügyem, mindig is az volt. Legjobb verseimet ide küldöm. Ha a lap megszűnne, az újabb komoly veszteség volna a magyar kultúra számára. Nem szűnhet meg. Ugye, nem szűnhet meg ez is, nem tűnhet el, ahogy annyi minden az utóbbi években? Azt kérem minden irodalmat és kultúrát szerető, támogató olvasótól, hogy segítsen nekünk előteremteni a megjelenéshez szükséges összeget.

Köszönünk minden eddigi segítséget! Mentsük meg a Jelenkor folyóiratot!

Tóth Krisztina kampánya egészében itt érhető el.