Irodalmi élet irodalmi folyóirat nélkül elképzelhetetlen. A pécsi Jelenkor folyóirat számomra két és fél évtizedes kapcsolat. Itt jelent meg először részlet regényemből, A hóhér házából. Itt valóban szerkesztés folyt – figyeltek az újra, gondozták a meglévő szövegeket. Meg KELL maradnia.

Alább pedig egy bőséges szöveget közlök a Jelenkor és a saját múltamból:

A folyóirathoz fűződő gyengéd kapcsolatomat elsősorban nem az a bizalom alapozta meg, hogy lehetőséget kaptam – színházi tárgyú – írások publikálására, hanem hogy már úgymond bejáratott szerzőként itt igazi szerkesztésnek vetették alá az akkor másutt már szinte érintetlenül megjelenő írásaimat. Lassan még a Népszabadságból is, ahol akkoriban irodalomkritikát írtam, eltűnt a szerkesztés, és csak korrektorral találkoztam. Nagy Boglárka, a Jelenkor akkori szerkesztője, küldözgette vissza cikkeimet megdolgozva. 2008-ban készült el A hóhér háza, melyet – megint a véletlen – éppen Nagy Boglárka olvasott el először mint „független” irodalmár. Bár két, távolról ismert írónak odaadtam a művem azzal a reménnyel, hogy reagálnak rá, nem kaptam visszajelzést. Valahányszor kéziratot kapok valakitől, és nem válaszolok rá, lelkiismeret-furdalás gyötör, eszembe jut, milyen szerepe lehet annak, ha a kezdő (és a haladó) külső segítséget kap.

A hóhér háza fejezetei aztán itt, a Jelenkorban jelentek meg először. Így aztán az is kiderült, hogy mit lehet és mit nem publikálni egy regényből. Első könyvem (szívesebben nevezem könyvnek, mint regénynek) önálló fejezetekből, novellaszerűségekből állt, melyek önmagukban is olvasható egységek, simán megállnak egy-egy folyóirat-publikációként. Talán ebből a könyvemből jelent meg a legtöbb fejezet, idegen nyelveken is – mert alkalmas volt rá. A Fejtől s lábtól című könyv valamivel talán regényszerűbb, és fejezetei ugyan önállóak, de sok szálon kapcsolódnak egymáshoz. Tanulságos volt azonban A fogarasi messiás fejezetet publikálni a Jelenkorban – ez a Bicsérdy Béláról szóló történet szépen megállt magában, ám ugyanilyen terjedelemben a regényben nem működött. A Bicsérdy-fejezet végül kétharmadára (felére?) húzva maradt a könyvben. Az Omertából semmit sem akartam publikálni, mert látni akartam egészben, hogy működik-e, vagy sem; ugyanakkor, amikor már láttam egyben, hiába nézegettem belőle ezt vagy azt a részletet, minden oldala önmagában sekélyesnek, üres fecsegésnek tűnt. Ma is úgy érzem, amikor fel kell olvasnom belőle, hogy szinte egyáltalán nem él meg úgy részletekben. S ezzel azt is mondom, hogy a regény, vagy bizonyos „féle” regény nem érdekes folyóirat-publikációként. A vers, novella, tanulmány, kritika, tárca, esszé – ez mind való folyóiratba. A regényrészlet sokszor inkább csak ígéret, az olvasó figyelmének fenntartása az író iránt, hogy lám-lám, lesz annak a bizonyos írónak regénye, türelem, ki kell várni. Én a folyóiratokat nem a regényrészletekért szeretem, bár kétségtelen, néha magam is innen tudom meg, min munkálkodnak kortársaim.

Tompa Andrea kampánya egészében itt érhető el.

(Fotó: Máté Péter / Jelenkor Kiadó)