Kihirdették az idei Déry-díjasok névsorát
Jánossy Lajos, Szűcs Teri és Sophie Aude kapják az irodalmi kitüntetést.
A szerk. írásai a Jelenkor folyóiratban>
A díj Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre, aki vagyonával az irodalmi élet kimagasló alkotóinak munkásságát kívánta támogatni. A pénzjutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. Az elismerés egyúttal Déry Tibornak is emléket állít, akinek idén ünnepeljük 130. születési évfordulóját.
Az elismerést odaítélő kuratórium elnöke Schein Gábor, tagjai pedig Bán Zsófia, Keresztesi József és Németh Gábor. Az első Déry-díjat 1984-ben adták át (akkor még Déry Tibor-jutalom néven), azóta több százan kaptak már kitüntetést. A korábbi díjazottak között szerepelnek olyan írók-költők, mint Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György és Ottlik Géza, illetve olyan irodalomtörténészek, kritikusok, esszéisták, mint Csűrös Miklós, Ferencz Győző, Kovács Sándor Iván, Lengyel András, Németh G. Béla és Radnóti Sándor, Vida Gábor. Legutóbb 2023-ban Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehette át a kitüntetést.
A kuratórium 2024-ben Jánossy Lajos írót, szerkesztőt, kritikust, az 2023-ban megjelent Örök hely és mindenhol idő szerzőjét, Szűcs Teri írót, kritikust, irodalomtörténészt, a Visszatért hozzám az emlékezet íróját, valamint Sophie Aude-ot, a többek között Füst Milán, Bodor Ádám és Nádas Péter írásait is franciára átültető műfordítót részesíti jutalomban a kiemelkedő irodalmi munkásságukért. A kitüntetést október 22-én adják át a díjazottaknak az Artisjus-székházban.