dr. Gyugyi László (1933–2024)

A szerk.

A világhírű Zsolnay-gyűjtő, Pécs város díszpolgára július 27-én, életének 92. évében hunyt el.

A szerk. írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

 

 

Gyugyi László 1933-ban Tamásiban született. A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnök-hallgatójaként 1956-ban hagyta el Magyarországot. Először Londonban, majd Pittsburghben, az Egyesült Államokban telepedett le. 1974-ben vásárolta az első Zsolnay kerámiát, és a következő évtizedekben létrehozta a Zsolnay gyár aranykorát a legszélesebb és legszínvonalasabb mértékben reprezentáló gyűjteményét.

Személye Pécsett és Magyarországon azt követően vált ismertté, hogy gyűjteménye Pécsre került, amelyből a Zsolnay Negyedben rendeztek állandó kiállítást. A Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény című tárlatot 2010. szeptember 1-jén nyitották meg, amelynek sikerét látva Gyugyi László az évek során számos újabb Zsolnay műremekkel gyarapította a megtekinthető tárgyak listáját. Személyét és tevékenységét osztatlan elismerés és tisztelet övezte, 2014-ben lett Pécs város díszpolgára. Halálával nemcsak a Zsolnay márka híveit, hanem a teljes művészetkedvelő közönséget érte pótolhatatlan veszteség – áll a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közleményében.

(Fotó: Sóki Tamás / MTI)

2024-08-05 15:31:36
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek