A július–augusztusi dupla lapszám minden évfolyamban mérföldkövet jelent, nemcsak azért, mert a szerkesztő életében dupla nekirugaszkodás a nyári lazítás előtt, hanem rendszerint a közlemények is kiemelkedők – habár lehet, hogy csupán annak az illúzióját érzékeljük, hogy a mennyiség még magasabb minőségbe csap át. Az idei nyári duplában tíz költő verseit közöljük, klasszikustól a legfiatalabb nemzedékig, valamint hat író prózáját. Ezek mellett olvasható levelezés, egy háromtételes Nádas Péter-blokk, három nagy ívű esszé, valamint hét kritika (két magyar verseskötetről, valamint három magyar s két világirodalmi regényről).

(strandolvasmányok) A Jelenkor nyári számát a hatvanas évek végétől Balaton-számnak hívták, és később is fel-felbukkant a szerkesztőségben olyan szempont egy-egy szöveg kapcsán, hogy kitűnő strandolvasmány lehetne. Persze ez fő összeállítási szemponttá nem válik, azért idén is akad néhány közlemény, ami megállhatja helyét az üdülésen olvasva is. A versek között Fekete Vince Gyönyörű apokalipszis című ciklusának öt darabja egy szerelem stádiumait jelenetezi. Kukorelly Endre a rá jellemző fanyar iróniával szemlél és ábrázol egy 6-os villamoson zajló jelenetet. G. István László képleíró versei két mozgalmas festménnyel lépnek párbeszédbe, Vincent van Gogh Csillagos éjével, valamint Henri Matisse A zöld csík című művével. Szerelmi tematikájával könnyed nyári olvasmány a 720 éve született Francesco Petrarca három szonettje is, melyeket az évforduló alkalmából Képes Júlia fordított újra. Barna Imre mozaikosan épít önéletírást miniatűrökből: balatoni, trieszti, krakkói emlékekből, amerikai, frankofón lengyel, olasz lányokkal való találkozásokból. Életes, színes-szagos, hovatovább érzésem szerint fülledt és kellemesen szépiás árnyalatú írás Perneczky Géza visszaemlékezése, aki a 2023-ban, 88 évesen elhunyt német fluxusművészre, Mary Bauermeisterre emlékezve idézi föl gazdag részletességgel a művész magánéletén túl mindenekelőtt a hetvenes évek kölni illetőségű, de nemzetközi léptékű pezsgő kulturális életét. És hasonlóan érdekes részletek olvashatók ki két emigráns magyar művész 1980–1981-es levelezéséből. A manapság az Európai Iskola irodalmi kapcsolataival foglalkozó Havasréti József Határ Győző és Mezei Árpád levelezéséből ad közre sok tekintetben megvilágító erejű válogatást. A Jelenkor hű olvasóinak aligha kell bizonygatni, hogy egy kritika is tud szórakoztató olvasmány lenni. Ennek szellemében ajánlom akár a vízpartra is Györffy Miklós lendületes, elismerő, de fenntartásokat is megfogalmazó írását Jászberényi Sándor Mindenki másképp gyászol című regényéről. Hasonlóképpen felvillanyozó írás a mindig felkészült Zelei Dávidé, aki a közönségsikernek örvendő, sokak számára beszédtémát kínáló Kemény Lili-regényt, a Nemet teszi mérlegre. Akik nemcsak a romkocsmák félhomályában szeretik megvitatni a Kemény-regényt, hanem a recepcióját is követik, azoknak itt az újabb olvasmány, immár az első kritikák tanulságait levonó második hullámból.

(kísérletezőknek) A lapszám közleményei között olyan opusok is találhatók, amelyeket strandolvasmánynak csak kevésbé határozottan merek ajánlani, de meglehet, akként is kiválóan megállják helyüket. Például készül Németh Gábor és Szilasi László négykezes projektjének, a Kész regény 2.0 munkacímű folytatása. Ebből adja közre Németh Gábor – a történetesen emlékezetvesztéssel küzdő és ekként önazonosságát rendre megkérdőjelező – Gabriely György naplójának részletét. Szívszorító – ugyanakkor a szerzőre jellemzően sziporkázó és sodró – elbeszélés Tolnai Ottóé. Címe magáért beszél: Pécsi próza, amiként alcíme is egyértelművé teszi az írás tétjét: Kifakad-e a könnymirigye? – ennél többet talán nem is érdemes erről mondani. Kosztolánczy Tibor novellájának beszélője szintén az emlékeivel vet számot, azok közül is kiemelten a katonaság emlékeit idézi fel fanyar tűnődéssel. Bognár Péter pedig regénytrilógiájának befejező részén dolgozik. Amíg tavaly nyáron az Oktáv nevű polgárőr mellényvásárlásának harsány humorú históriáját olvashattuk az azóta megjelent Minél kevesebb karácsonyt című második regényből, addig most egy kifejezetten tragikus részletet adunk közre, amelynek végletekig vitt abszurditásáról, bizarrságáról csakúgy nem tudjuk elfordítani tekintetünket, s kisvártatva némi lelkifurdalással azzal szembesülünk, hogy zavarba ejtő módon Bognár prózája tragikusra hangolva is szórakoztató. Meglehet, azért érdemes strandon olvasni, hogy a különös élmény után rögtön lehűthessük magunkat a vízben.

A költemények között a kevésbé derűs, ugyanakkor a nagyon is elgondolkodtató, az élettel szembesítő – és olykor a humor fanyarabbik fajtáját sem nélkülöző – darabok sorát gyarapítják Balla Zsófia, Demény Péter, Orcsik Roland, Turi Tímea, Sopsits Árpád és Horváth Imre Olivér írásai. Terjedelmi okokból sajnos nem szólhatok mindegyikükről külön-külön, de annyit hadd említsek meg, hogy a lap régi szerzője, Balla Zsófia hosszú idő után ismét verseket közöl nálunk, nem véletlen, hogy vele kezdődik a szám képzeletbeli versrovata. Horváth Imre Olivér pedig most közöl először a Jelenkorban – új szerzőnk szokás szerint bemutatkozik majd honlapunk debüt rovatában.

Jómagam még három értekező szöveggel tennék kísérletet a vízparton. Kisantal Tamás Karl Ove Knausgård újabb magyarul megjelent kötetéről, Az öröklét farkasairól ír kritikát, amit dicsérő és bíráló megjegyzések kíséretében a szerző életművében is elhelyez. Aki szereti a norvég sztárszerző műveit, de most nincs ideje újraolvasni több ezer oldalt, annak mindenképpen ajánlom, hogy Kisantal rövidített túrájával járja be ismét az életművet. A szépirodalmi rovathoz is kapcsolódik Modor Bálint kritikája, aki Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt című, már említett második regényéről ír elismerően. Modor írása az életmű vázlatos bemutatása során is képes felvillantani a szerző humorát, de értelmezni és a jelentőségét érzékeltetni is – például néhány Esterházy Péter-párhuzammal. Meglehet, némi elfogultsággal, ám túlzás nélkül állítható, hogy lapunk meghatározó munkatársa, Takáts József a kortárs magyar esszé egyik mestere. Ezúttal a kevesek által olvasott Hevesi Andrásról ír, ám neki is a kevésbé prominens művéről, az Irén című regényéről – egy 1938-as autofikcióról és annak életrajzi hátteréről. A helyzet az, hogy a hangzatos Költészet és valóság címet viselő Takáts-esszé elméleti síkon a lapszám számos közleményével (úgy némelyik prózával, mint a kritikarovat írásaival és azok tárgyával, de a lapszám egyéb esszéivel is) összeköthető lenne, ám azt hiszem, a legjobb (és legegyszerűbb), amit mondhatok: kedvet kaptam Hevesi Andrást olvasni. A főművének tekintett Párizsi esőt korábban nagyon élveztem (nota bene: szintén Takáts javaslatára olvastam), a közeljövőben az Irénnek is adok egy esélyt.

(szerzetesi magányban) Mindenekelőtt a stílszerűség és a költői túlzás íratja velem, hogy a többi szöveget szerzetesi magányban ajánlott olvasni. Ugyanis Szemes Botond a Nádas Péter írásaiban (főként az esszéiben) megjelenő szerzetesi hagyományról értekezik, s efelől olvassa újra az életművet. Ez a recepcióban alighanem egyedülálló szempontból kiinduló tanulmány bővül két további írással Nádas Péter-blokká. A bánáti sváb származású német Nobel-díjas író, Herta Müller és az osztrák irodalmár Bernhard Fetz azon írásait közöljük Frank Ildikó Eszter, valamint Weiss János fordításában, amelyek 2023 őszén az osztrák „Literatur im Nebel” fesztiválon hangzottak el. Viszont az kétségtelen, hogy Tatár György írása, mely „az antiszemitizmus istenbizonyíték” Franz Rosenzweig-mondatot emeli mottójául, nagyobb falat. Amiként Fehér Renátó A néma tartománytól keletre című esszéje is, amelyet a hetvenéves György Péternek ajánlott. Igaz, ez utóbbi esszéről elmondható, hogy jóvoltából alighanem először szerepel Zámbó Jimmy a Jelenkor oldalain – ráadásul többek között Kertész Imre, Olga Tokarczuk és Samuel Beckett mellett.

Végül, de nem utolsósorban még három kritika. Krupp József Kovács András Ferenc életében utolsó megjelent kötetéről, a Névtelen cserépdarabról ír alapos elemzést. Nem csupán a KAF-filológiában mélyül el (ideértve természetesen KAF alteregóit is), hanem az antik irodalomban, illetve annak magyar fordításirodalmában és verstani praxisaiban. Tarnai Csillag a Nobel-díjas Annie Ernaux egy kötetben kiadott két elbeszélését/kisregényét, az Egyszerű szenvedély / A fiút elemzi feminista szempontból. Illetve jómagam ismét abban a szerencsében részeltettem, hogy azt a lapszámot kell ajánlanom, amelynek létrejöttéhez kritikusként is hozzájárultam: Szőcs Géza összegyűjtött verseinek megjelenése apropóján olvastam újra a szerző politikai karrierje által az utolsó éveiben kitakart, de egyébként figyelemre méltó költői életművét.