Nádasdy Ádám nyitja meg a 95. Ünnepi Könyvhetet

A szerk.

Június 13-a és 16-a között lapunk szerzőivel is találkozhatnak az érdeklődők a Vörösmarty téren.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által szervezett 95. Ünnepi Könyvhét első napján 16 órától Nádasdy Ádám mond megnyitó beszédet, 20 órától pedig Grecsó Krisztián lép fel a „Lányos apák és fiúk” című zenés irodalmi műsorban Dés András és Dés László társaságában.

A második napon, pénteken többek között fellép Deczki Sarolta, aki 13 órától a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete köteteiről szóló pódiumbeszélgetést moderálja, valamint Terék Annát is láthatjuk 14.30-tól Az év versei 2024 antológia bemutatóján.

 A könyvhét szombati napján szintén 14.30-kor kezdődik az Angyalarc a máglyán című, Lord Byronról szóló pódiumbeszélgetés, melyen Esze Dóra és Péti Miklós mellett Várady Szabolcs, Kőrizs Imre és Nádasdy Ádám is részt vesz (s melyet Várady Szabolcs lapunk júniusi számában olvasható Byron-fordítása tesz még aktuálisabbá).

A fesztivált záró vasárnapi napon Tomaji Attila A nyár sötét szíve című könyvét mutatják be 12 órától Zalán Tibor közreműködésével. 

A dedikálásokon folyóiratunk több más szerzője is várja az olvasókat.

A rendezvény részletes programja a Könyvhét weboldalán érhető el.

 

(Bélyegkép: Szilágyi Lenke)

2024-06-04 14:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek