In memoriam Dr. Varga Levente

Anghy András

A május 11-én, nyolcvannégy éves korában elhunyt pécsi gyermekgyógyászra és műgyűjtőre Anghy András emlékezik.

Anghy András írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

Édesapja, Varga Gyula a család legendás Varga Gyula Autókarosszéria- és Kocsigyárát „Mecsek Garázs” néven üzemeltette a II. világháború előtt. Elkötelezett pécsiként követte Dr. Varga Levente lelkes helytörténeti és művészeti érdeklődésével a családi tradíciót. Ez határozta meg orvosi munkáját is, melyben az ő humán műveltsége nézőpontjából a beteg nemcsak páciens, nemcsak a betegség egy esete, hanem – a rendszerváltás idején országgyűlési képviselőjelöltként megfogalmazott saját hitvallása szerint – individuum lehetett. Az egészség számára a humanitás figyelme volt az „egész ember” iránt. „Ma erkölcsi kötelességnek érzem, hogy azt a rendszerváltozást elősegítsem, melyet olyan sokan kívántunk, s olyan kevesen reméltünk. S ha már rendszerváltásról beszélek, ennek kiváló terepe az az egészségügy, mely elöl járt abban, hogy hangoztatott szocialista célkitűzései ellenére elhanyagolja az embert, az egész embert, az egészséget.” Dr. Varga Levente azoknak a régi típusú orvosoknak volt egyik utolsó képviselője, akiknek még fontos volt az általános műveltség, s akiket a pécsi Modern Magyar Képtár gyűjteményében Dr. Gegesi Kiss Pál és Dr. Tompa Kálmán műgyűjteménye képvisel.

A Modern Magyar Képtárban 2018. október 2-án – nevét szemérmesen eltitkolva – nyílt Dr. Varga Levente festménygyűjteményéből kiállítás Önarcképek és véletlenek – Egy pécsi magángyűjtemény címmel. Részlet a kiállítás sajtószövegéből: „Egy műgyűjtemény kereteit – minden gyűjtés példázataként – az érdeklődés célirányos keresései és a véletlen rátalálások határolják, hogy a gyűjtő személyiségét megteremtsék. Mert a gyűjtemény identitáskonstrukció. A gyűjtő önmagát gyűjti, hogy birtokolhassa személyiségét. Az enteriőrjében összekerülő tárgyak ezért önnön tulajdonságainak, emlékeinek néhol felderengő középpontokkal egymás mellé rendelődő világát jelzik, melyet az enteriőr falai zárnak körbe. Ebből az aspektusból érthetjük Franz Kafka szavait is: »Minden ember egy szobát hordoz magában. Ezt a tényt akár hallás után is megállapíthatjuk. Ha valaki sietősen halad, s odafülelünk, éjszaka például, mikor körös-körül teljes a csend, hallani, mondjuk egy lazán fölerősített falitükör kis verdesését.« Ugyanígy hordunk képeket magunkkal, s ebben az értelemben mindenki gyűjtő, mert hiszen dolgok és azok emlékképeinek tárháza mozdul velünk minden pillanatban szándékok és véletlenek együttesével, melyek önazonosságunkat meghatározzák. Ez a pécsi magángyűjtemény elsősorban (s ez jelenti a kollekció szándékolt középpontját) festők önarcképeire specializálódott. A kiállításon Aba-Novák Vilmos, Gábor Jenő, Istókovits Kálmán, Kmetty János, Nagy Balogh János, Perlmutter Izsák, Perlrott Csaba Vilmos, Pór Bertalan, Stefán Henrik, Szőnyi István, Than Mór önarcképei láthatók. A véletlen rátalálásokat pedig a gyűjtemény peremén Egry József, Gábor Jenő, Martyn Ferenc, Muzslai Kampis Margit, Orbán Dezső, Stefán Henrik Vörös Géza, illetve Pentelei Molnár János és más kismesterek különböző műfajú alkotásai képviselik.”

Ám Dr. Varga Levente nemcsak festményeket és szobrokat gyűjtött, hanem 19. századi öntöttvasakat, biedermeier üvegpoharakat, Zsolnay-kerámiát, vallásos kegytárgyakat, könyveket is. Számára egy-egy tárgy megszerzése soha nem értékfelhalmozást, befektetést vagy üzletelést jelentett, hanem leletmentést, a birtoklás révén pedig a történeti és művészeti dolgok iránti koncentráltabb és meghittebb figyelmet. A fentebbi Kafka-idézet alapján az ő mozdulataival számos tárgy mozdult együtt házának szürreálisan zsúfolt szobáiban.

2022-ben a Múzeumok Éjszakáján előadást tartott a családja ajándékaként a múzeum gyűjteményébe került, erdei gombákat formázó kerti Zsolnay-ülőgarnitúráról. Részt vett a város szinte minden jelentős helytörténeti és művészeti rendezvényén, így jelen volt a Janus Pannonius Múzeum szinte minden kiállításán is. Utolsó szerzeménye Petr Brandl (1668–1735) Apostol portré című alkotása, melyet örömmel mutatott a múzeumi kollégáknak, és nagy gondossággal restauráltatott.

Kimérten pontos és tárgyilagos lényéhez híven csak visszafogott érzelmekkel fogalmazhatjuk meg elvesztésének nagy fájdalmát: megrendítő hiánya immár véglegesen itt kószál a múzeum termeiben, emléke a múzeum emlékeinek része.

2024-05-30 14:26:25