HelyNévTörténet

A szerk.

A Baranya megye földrajzi nevei című adattár megjelenésének negyvenedik évfordulója alkalmából március 26-án emlékülést tartanak a Csorba Győző Könyvtárban.

 

 

A Baranya megye földrajzi nevei című monumentális adattár 1982 óta a Baranya megyével foglalkozó összes tudományág kutatója számára megkerülhetetlen alapmű lett. A négy évtizedes jubileum alkalmából a Csorba Győző Könyvtár és szakmai partnere, a Baranya Honismereti Egyesület emlékülést szervez HelyNévTörténet címmel, amelyen a helynévkutatás mai művelői és a Baranya megye földrajzi nevei előmunkálataiban, szerkesztésében és közreadásában közreműködő kutatók is részt vesznek. Az előadásokat a helynévkutatás egyik fontos forrását jelentő kartográfiai dokumentumokból, Baranya legszebb és legérdekesebb térképeiből szerkesztett kamarakiállítás kíséri.

Az adattár többéves előkészítés, alaposan megtervezett levéltári kutatás és gyűjtőmunka eredményeként jött létre. A gondosan szerkesztett anyag a mai Baranya összes településének utcaneveit, dűlőneveit, fontosabb épületeinek, határjeleinek elnevezéseit és azok magyarázatát tartalmazza. A kötetsorozat nélkülözhetetlen eszköz a névtudomány, valamint a helynevek eredetének és jelentésének elemzése során mind a nyelvészet, mind a néprajz, mind pedig a helyismereti kutatások számára. Illusztrálja és gazdagítja mindazt, amit egy-egy település vagy tájegység jellegzetességeiről tudunk, valamint számos művelődéstörténeti és társadalomtörténeti vonatkozás megértéséhez segít hozzá.

A három szekcióban elhangzó összesen tizenegy előadás országos tudománytörténeti kontextusba helyezi a művet, bemutatja a legfontosabb hozadékait a magyar, a német és a horvát nyelvtudomány számára, valamint társadalom- és művelődéstörténeti esettanulmányokkal igazolja elévülhetetlen jelentőségét.

 

(Bélyegkép: Cseri László)

2024-03-25 15:36:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek