Az emléknapot a város képviseletében Csötönyi László, a városi önkormányzat közgyűlésének bizottsági elnöke nyitotta meg, akit Szörényi László, a Mészöly Miklós Egyesület tiszteletbeli elnöke követett köszöntőjével.

A köszöntők után Gacsályi József és Pomsár Tamás portréfilmjét nézhették meg a jelenlévők. A film az előző évi díjazottat, Szeifert Natáliát mutatta be. Az alkotói folyamat kapcsán a filmben az író elmondta, a pillanat végtelenre tágítására csak az irodalom képes, szemben a filmmel, zenével, hanggal. A szövegben az olvasó kiléphet az időből, de szólhat egyetlen pillanatról is egy hosszú szöveg, ő ezzel is próbál kísérletezni. Mészöly Miklósról azt mondta, hogy a kortárs szerzők számára megkerülhetetlen, valamilyen viszonya mindenkinek van hozzá. Amikor olvasta, ismerősséget érzett vele kapcsolatban, úgy vélte, egyes szöveghelyekkel biztos sok időt töltött el, noha azok könnyednek tűnnek. Közben azt érzi, ez mintha írói húzás lenne: kérlelhetetlenség, hogy az ember addig dolgozzon egy szöveggel, amíg arra nem gondol, azt jobbra már nem tudja megírni.

A portréfilmet a díjátadók követték. A 2024. évi Mészöly Miklós-díjat Tompa Andrea kapta, amit Kelemen Páltól, a Mészöly Miklós Egyesület ügyvezető alelnökétől vehetett át.

(Tompa Andrea és Kelemen Pál)

A díjazottat Szolláth Dávid, az egyesület elnökségi tagja laudálta, aki elmondta, a múlt előteremtéséhez, kutatásához megszállottság is kell, ez Tompa Andreánál és Mészöly Miklósnál is egyaránt kihívás, a legfőbb írói motivációik közé tartozik. A díjazottat jellemző írói változatosságot szintén mészölyi erényként említette Szolláth, aki hozzátette, hogy Tompa eddig megjelent öt regényének változatossága, eredetisége, egységes színvonala is imponáló, Mészöly is elégedett lenne, ha tudná, ki kapta idén a díjat. (A laudáció teljes szövege IDE kattintva olvasható.)

A Mészöly Miklós Emlékplakettet idén Baranyai László vehette át, a díjazottat Liebhauser János, az Illyés Gyula Könyvtár igazgatója laudálta, aki beszédében kiemelte, a díjazottnak nemcsak regényei jelentek meg, hanem novellái, drámái is napvilágot látnak rangos irodalmi lapokban. Baranyait barátság fűzte Mészöly Miklóshoz, kezdetektől tagja a Mészöly Miklós Egyesületnek, amelynek önzetlenül segítette munkáját, tevékeny részt vállalt a Szekszárdi Magasiskola programjaiban.

(Tompa Andrea és Baranyai László)

A díjátadón a Mészöly Miklós vers- és prózamondó verseny díjazottjai, valamint a Szekszárdi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei működtek közre.

Az átadókat a díjazottak pódiumbeszélgetései követték. Baranyai Lászlóval, az emlékplakett idei kitüntetettjével Ódor János Gábor múzeumigazgató és Liebhauser János beszélgetett. Baranyai elmondta, kezdetben nem értette, Polcz Alaine miért hozta Szekszárdra Mészöllyel közös lakásuk részletét múzeumnak, és miért nem Budapesten valósította meg a tervet. Ám amikor ő is ide kezdett járni, felismerte, hogy sokkal mélyebb gyökerei vannak itt Mészöly Miklósnak, mint budapesti lakhelyén.

A második pódiumbeszélgetésen Tompa Andreát Visy Beatrix irodalomtörténész kérdezte, elsőként arról, hogy miként kapcsolódik Mészöly Miklóshoz. A díjazott elmondása szerint először Az atléta halála című regénnyel találkozott, amelyben megtapasztalta, miként lehet szikár mondatokat írni, amelyekben kevés a felesleg, és mentesek a szentimentalizmustól. Úgy érzi, Mészöly szellemi hagyatéka, jelenléte összekapcsolódik a díjat gondozó közösséggel, amelynek küldetése az, hogy kortárs íróként gondoljunk Mészölyre, hiszen most is velünk van. Visy Beatrix a beszélgetésben leginkább a Sokszor nem halunk meg című legutóbbi regénye kapcsán kérdezte a díjazott szerzőt. Az irodalomtörténész felvetette, hogy több olyan erdélyi szerző is szerepel a kötetben, akiket a magyarországi olvasók nem igazán ismernek. Tompa elmondta, olyan szerzőket is láthatóvá akart tenni a regényben, akik az irodalomban nem annyira láthatók. Az erdélyi iskolai évei alatt Salamon Ernő korábban tananyag volt, de csupán egy dimenzióban, kommunista költőként tanultak róla, ahogy Berde Mária írónő neve is sokaknak lehetett ismeretlen.

(Tompa Andrea és Visy Beatrix)

Visy szerint inkább holokauszttörténetként olvassa a közönség az új kötetet, de sok minden más is van benne: a huszadik század második felének Romániája, nőtörténet, örökbefogadás, anyaságtörténet, társadalomtörténet, színházi alkotófolyamatok története. Az irodalomtörténész rákérdezett, hogy mi volt a kiindulópont, és miként jött létre a regény komplex anyaga. Tompa Andrea szerint ritka, hogy egy regénynek egyetlen kiindulópontja legyen. Általában erős képekből igyekszik kibontani valamit, ami egyetlen pillanathoz kötődik. A beszélgetés utolsó harmadában Visy Beatrix felvetette, hogy Kolozsvárnak több arca is megjelenik Tompa műveiben, például a kevert nyelvűség. Válaszában a szerző elmondta, néha olyan nyelvvel kell találkozni, amelyet nem értünk, aminek elidegenítő funkciója van: a szöveg így megállásra kényszerít, olvasói reflexiót generál. Fontos szempont, hogy az írás ne csak berántson, hanem megállásra, gondolkodásra késztessen. Zárásképpen Visy Beatrix megemlítette, hogy épp Az atléta halálában is van erre példa Mészölytől.

A pódiumbeszélgetéseket a már hagyományos „Alaine tombolája” játék követte. A hirtelen jött havazás miatt Nagy Boglárka, a 2023-as emlékplakett kitüntetettje az egykor zsinagógából kialakított Művészetek Házában mondta el a koszorúzáshoz tervezett beszédét, majd a résztvevők az épület előtti sétányon, Mészöly Miklós szobránál, szakadó hóesésben helyezték el az emlékezés koszorúit.

(Mészöly Miklós szobra)

(Bélyegkép: Máté Péter)