(1) Milyen könyvet olvastál legutóbb, hogy tetszett?

Szilasi László Saját élet című önéletrajzi könyvét olvastam. Mivel Szilasi könyveit úgy általában kedveltem, egyetemista koromban kultikusan tisztelt tanárom volt, ráadásul feleségem révén van némi békéscsabai kötődésem is – még a mű fő színterét adó Jaminát is ismerem valamelyest –, így nagy várakozással vettem kézbe. Arról nem is beszélve, hogy tudtam, ő is a „kulturális migránsok” útját járta be, míg neves irodalomtörténész, illetve író lett, így kíváncsi voltam megküzdési stratégiáira. Eléggé zavarba ejtő a szöveg, lévén a hatvan százaléka egyfajta önéletrajzi anekdotafüzér, aminek következtében szilánkokból áll (illetve nem áll) össze egy élettörténet, majd a könyv utolsó harmadában ezek a szilánkok narratív keretet kapva megpróbálnak valami egésszé szerveződni. Ez a szerkezet elég érdekes elméleti következményekkel jár már önmagában is, de a legkülönösebb az a regényben, hogy van benne egy fiktív, vendégszövegként elhelyezett saját életté élt irodalmi szereplő, vagyis olyan, mintha Szilasi azt a stratégiát választotta volna, hogy részben egy virtuális múltból alkotna saját életet a valóságos helyett, illetőleg azzal eklektikusan egybegyúrva. (Kicsit Jókai A tengerszemű hölgy című önéletrajzi regényére emlékeztet, amennyiben keveredik a fikció és valóság egy olyan műben, amely éppenséggel referencialitásával tüntet.) Mintha ott, ahová kulturális migránsként érkezett, csak ennek a fiktív, irodalmi világnak volna relevanciája, csak ebből az elsajátított kulturális kódrendszerből lehetne impozáns, jól látható épületet emelni a valóságos élettörténet láthatatlan alapjára.

(2) Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

A legjobbaknak három erdélyi érintettségű író kötetét látom. Az egyik Lövétei Lázár László Zákeus fügefája című verseskötete, amely az istenkeresés (és nemtalálás) fájdalmas folyamatát mutatja be mesterien használva az irodalmi megszólalás legkülönbözőbb regisztereit. A másik Vida Gábortól a Senkiháza, amely pedig az az Erdély-regény, amely nem egzotikusságával sáfárkodik, hanem fiktív térben, de hús-vér emberi sorsokon keresztül mutatja be azt a nagyon is intenzív történelmi időt, amely Trianon és a második világháború vége között tombolt azon a tájon is. A harmadik pedig Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című nagyregénye, amely színházregényként szintén az erdélyi történelem legmélyére kalauzol bennünket érintve holokausztot, kommunista diktatúrát egy művészi pálya felvázolásának személyességén keresztül. (Többek között ezek a művek inspiráltak arra, hogy elgondolkozzam a centrum–periféria sajátos magyar leosztásának irodalmi következményein egy esszé formájában.) Sok világirodalmat nem volt időm olvasni, de öröm, hogy a Nobel-díjas Annie Ernaux könyvei kezdenek hozzáférhetővé válni magyarul is a Magvető jóvoltából. Én az Éveket és a Lánytörténetet olvastam. Őszintén szólva egyikkel kapcsolatban sem volt aha-élményem. Jó regénynek tartom Avni Doshi Égett cukor című művét, és bár nem idei megjelenésű, de csak most jutottam hozzá Mohamed Mbougar Sarr Az emberek legtitkosabb emlékezete című Goncourt-díjas, a fiatal szerzőnek világsikert hozó regényéhez. Azért érdekes a könyv és főleg a sikere, mert azt bizonyítja, hogy a posztmodern után is lehet „irodalmi” tematikájú, vagyis erősen önreflexív mű is sikeres. (Amúgy nekem kissé csalódást okozott az egyenetlensége miatt.)

(3) Melyeket tartod az év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból és/vagy a Jelenkor Online-ról?

Szerintem a Jelenkor októberi száma volt a legérdekesebb. Ebben már csak dokumentarista, kortörténeti vonatkozásainál fogva is izgalmas Nagy Imre tanár úr önéletrajzának második része, de itt olvasható Takáts József Egyperces esszék című izgalmas „kísérleti” írása is, valamint megzáróan szép az ünnepelt Parti Nagy Lajos lapszámnyitó verse is. Illetve ebben a számban olvasható Kiss Tibor Noé készülő új regényének részlete, illetve Sári B. László írása két McCarthy-regényről. Szóval jó sűrű szám lett.

(4) Mi volt számodra 2023-ban a legfontosabb, legemlékezetesebb művészeti élmény (koncert, film, színház, kiállítás stb.)?

A Csontváry- és Renoir-kiállításokat láttam Pesten. Pécsen rendkívül jó előadás a Janus Egyetemi Színpadon a Zakariás Máté rendezte Philoktétész, a Kodályban pedig Pintér Béla Az Imádkozó című darabja volt a legemlékezetesebb, bár láttam már jobb Pintér-bemutatót is, de Pintér még akkor is jó, ha éppen nem a legjobb. Nagy élmény volt a Kodály Központban a Muzsikás-koncert, és akkor még nem sejtettem, hogy sajnos ekkor láthatom Éri Pétert utoljára színpadon, legutóbb pedig Lajkó Félix & VOŁOSI koncert volt elemi élményem szintén a Kodályban.

(5) Milyen 2024-es könyvet vagy művészeti-kulturális eseményt vársz leginkább?

Úgy hallom innen-onnan, hogy kiadás előtt van egy új monumentális Darvasi-regény, de valójában azt várom, mint minden évben, hogy legyen valami igazán ütős könyv, ami alatt tényleg beszakad az asztal, és nem feltétlenül a súlya miatt. Mert mintha a posztmodern kimúlása után csak vergődne, és az útját keresné az irodalom. Amúgy – mivel nem vagyok nagy kultúrafogyasztó, ínyencnek meg semmiképpen sem mondanám magam – a szokásos programokat várom: könyvhét, Fishing, Ördögkatlan, PécsLiT stb.