„Van persze a szép szöveg, az andalító (a szédítő) mézesmadzag(?), meg a kiskocsmák (közösségi házak?) udvarán vigadó (álmodozó?, bicskázó?) egyedülvalóság (elvarázsoltság?, kivagyiság?) haláltánca.”
(Bertók László)

Tárgyilagosan szaladjunk végig a legfontosabb tényeken. Harmadszor adták át a Bertók László Költészeti Díjat, az idei díjazott Kovács András Ferenc. Most először egy fiatal, pályája első szakaszában járó költőt is kitüntettek, a Bertók László Költészeti Kisdíjat Láng Orsolya kapta.

A díj egyik alapítója, Bertók Attila, a költő fia – Simon Mártont idézve – találóan fogalmazta meg Bertók László helyzetét: halála után minden költő sajátos purgatóriumba kerül. Már nem él, de még nem is halhatatlan. A saját érdemein túl pedig mi túlélők, a hagyaték ápolói, használói, olvasói segíthetjük, hogy lerövidítsük a purgatóriumban töltött időt.

A Bertók László Költészeti Díj átadóestje ennek a kanonizációs folyamatnak a kiemelt rítusa, a maga ünnepélyes hosszúságával. A műsor terjedelmességét elsősorban pedig az okozza, hogy az átadóest reprezentálja Pécs kulturális életének különböző szegmenseit, így a mostani esten is volt videoinstalláció, kortárs és klasszikus zene, improvizáció, pódiumbeszélgetés, versfelolvasás. A díjak helyi képzőművészek alkotásai (a nagydíjat kísérő műalkotás Burkus Judit kerámiaművész, a kisdíjé Sárkány Balázs szobrászművész munkája), az estet a Pannon Filharmonikusok látta vendégül, a házigazda-konferanszié szerepét ezúttal is Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője, a díj alapítója és kurátora látta el, és mindennek idén is a Kodály Központ adott otthont.

Vagyis a díj Bertókot kifejezetten pécsi költőként, azaz egy erős lokális vonásokkal, hagyományokkal rendelkező, de mindig egyetemes horizontú művészeti közeg képviselőjeként mutatja föl. A pécsi művészközösségek történetében visszatérő elem a hivatalos kultúrpolitikától való távolságtartás, illetve a vele való konfliktuózus viszony. Az immár 65 éve folyamatosan működő Jelenkor folyóirat, amelynek Bertók László hosszú időn át meghatározó személyisége volt, társalapítóként éppen az állami kitüntetések lehetséges szakmai alternatívájaként hozta létre a költőről elnevezett díjat.

A kisdíj kritériumrendszere szintén magában kódolja író és hatalom nem mindig felhőtlen viszonyát. Bertók az államhatalommal való nézeteltérései miatt (néhány verséért 1955-ben börtönbüntetésre ítélték) csak 37 éves korában publikálhatta első önálló kötetét (Fák felvonulása). A Bertók László Költészeti Kisdíj felső korhatára emiatt 37 év, amelyre Láng Orsolya is reflektált az egész est talán legerősebb beszédében (a köszönetnyilvánítás a költő távolléte miatt felvételről hangzott el, írott változata itt, Codău Annamária laudációja pedig itt olvasható). Láng Orsolya határozott szavakkal kritizálta a díjadás, a kitüntetés gesztusát, rámutatva arra, hogy egy korrumpált világban, vagyis legyünk pontosak: „egy korrumpált és korrumpálni akaró kultúrpolitikát folytató országban” akkor sem lehet önfeledten örülni egy díjnak, ha „jó kézből” kapjuk.

A díjak elsősorban persze szakmai – pontosabban esztétikai – állásfoglalások. A három év alatt olyan életműveket díjaztak, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Bertók László költészetéhez: a formai kísérletezés, a szavakban és a nyelvben rejlő többértelműség érzékeny kiaknázása és felfokozása, amely a Bertók-szövegvilágot is jellemzi, mind fontos aspektusa Kovács András Ferenc és Láng Orsolya költészetének is. Hisz épp ezt jelenti a díj: különböző költészetek ilyen módon való összekapcsolása nemcsak a kitüntetett költőt emeli ki valamilyen szempontrendszer alapján, hanem a díj névadóját is egy hagyomány letéteményeseként állítja be, amivel a különböző életművek, szövegvilágok mindenképpen nyernek, adott esetben egymást erősítve.

Erre a kapcsolatra a laudációk is fényt derítettek, explicit és implicit módon is. Takáts József (a díj kuratóriumának tagja) beszédében retorikus fordulattal – és a Kölyökportré című verset felelevenítve – Kovács András Ferenc egész költészetét a színházi jelmeztárba beszabaduló gyerek élményéből eredeztette, kiemelve a teatralitás, a barkácsolás, a végtelen lehetőségekkel való játék sokféle megjelenési formáját. A díj átadása utáni rövid beszélgetésen Ágoston Zoltán kérdésére további adalékokat tudhattunk meg a színházi közegben felnevelkedő költő művészetének eredőiről: a nyelvben rejlő – a zene zeneiségétől eltérő – zeneiség kiaknázásáról. Kovács András Ferenc – a színházi gyökereket mintegy igazolva – élményszerű és megvilágító erejű előadásban tolmácsolta saját verseit.

Balogh Máté az első díjátadóra írt Bertók-kantáta kapcsán épp azt mondta el, hogy őt a Bertók-versekben felfedezhető zenei struktúrák kezdték érdekelni, és ezek zenei felerősítésére, nyilvánvalóvá tételére vállalkozott. Mostani darabja, a Bertókiáda még szorosabban a szöveg közelében marad. A választott szöveg nem is vers, hanem az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán írt esszé (Nem ugyanaz a fej). A költőiségtől egyáltalán nem mentes prózaszöveg a szokásos bertókos szövegintarziákkal (is) játszik. A művet előadó Harcsa Veronika és Balogh Máté tulajdonképpen alig tett hozzá valamit: a szöveget recitáló énekes néhány hangmagasságot váltogatott, Balogh mindezt cselesztán megszólaló, vibrafonosan csengő akkordokkal kísérte, de az egész feldolgozásnak épp annyi volt a hozzáadott zeneisége, amely a szövegben magában is kódolt iróniát, gúnyt, humort, bizonytalanságot, hazaszeretetet, kritikát, politikusságot és természetesen mindezek finom ötvözetét képes volt zeneileg is átadni. Az időnként közmondástárnak beillő szöveg bizonyos pontokon hátborzongatóan aktuálisnak tűnt:

Ne várjátok, senki se várja, hogy valaki, valakik (más népek, nemzetek, a „nagyobbak”) majd csak úgy odadobják a „félig kész” (félig élő, félig halott) egeret vagy a sült galambot a szátok (a szánk) elé. A szegény rokont, a csónakba emelt fuldoklót még ha eleinte odaültetik is a kályhához (asztalhoz), melengetik, a partra kiviszik is, egyszer csak ott áll, hogy (ha hálálkodnia talán nem is, de) bizonyítania kell. Hogy használható, munkára, harcra fogható, méltó társ, sőt versenytárs, aki a saját lábán is képes megállni, mi több, képes kikaparni a maga számára a gesztenyét. Néha akár, néha bizony elkaparni a többiek elől.

Hasonlóan keltek életre Bertók László (az est végén pedig Kovács András Ferenc) versei Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint improvizációi segítségével. Az összeszokott duó hihetetlen összpontosítással és figyelemmel bontotta ki a versek ihlette zenei asszociációkat, melyek még így is mindig szövegközelben maradtak, az adott vers esztétikai lehetőségeit erősítve.

Nem mindegyik társművészet képes ilyen sokat nyerni a Bertók-költészettel való párbeszéddel. Bartha Máté versvideói (közreműködött Patkós Márton színművész) elkerülhetetlenül konkretizálnak, vagyis sokszor éppen azt nem tudják megjeleníteni, amire a nyelv (Bertók költészetében) képes.

Vass András vezényletével és a Pannon Filharmonikusok részvételével minden évben megszólal a díj szignálja, Balogh Máté Intradája, melyet idén Megyimórecz Ildikó operaénekes közreműködésével adtak elő (aki az est első felében Schubert-dalokat is énekelt). Az Intrada most igazán a helyére került. A pécsi városháza óránként felcsendülő harangjátéka Paul Peuerl 16–17. század fordulóján élő német zeneszerző variációs szvitjét játssza, Balogh ezt a zenét írta át egy tulajdonképpen lehetetlen hangszerelésre. A már-már Kovács András Ferencet idéző zenei paródia bertókos szövegintarziát kap: a Nyári nappalok című vers szótöredékei időnként megcsillannak a zenei felületen. Ebben a rövid zenében sok minden sűrűsödik: játék és paródia, történelem és jelen, klasszikus formák és posztmodern szétírás, Bertók és Pécs.

Bertók Attila felvezető beszédéből az is kiderült, hogy a Bertók László Költészeti Díj és annak átadóestje csak egy, még ha kitüntetett eseménye is Bertók purgatóriumjárásának. A Bertók Attila, Csikós Gergely és Mohácsi Balázs által működtetett Bertók-projekt ennél jóval több és szélesebb. Egész évben olvashattuk Bertók verseinek online közléseit, mely válogatás most már nyomtatott formában is elérhető (az Üvegben a dugasz című kiadványt Mohácsi Balázs szerkesztette, a grafikai tervezés Moroncsik Ádám munkája). A szintén online követhető Bertók-párhuzamosok más költők verseit állítják párhuzamba Bertók soraival. A PécsLIT irodalmi fesztiválon idén volt külön Bertók-pódium, hamarosan elérhetők lesznek az év során készített podcastok, és készül egy Bertók-honlap is.

A Bertók-projekt és különösen a díj – a létrehozók szándéka szerint – elsősorban arra szolgál, hogy ne csupán egyoldalú laudációban vagy adorációban, a balzsamozás gesztusában merüljön ki a névadás és az adományozás rítusa. A díj különböző költőket és költészeteket von be a Jelenkorhoz, Pécshez és Bertók Lászlóhoz köthető irodalmi hagyomány terébe, ami ennek a hagyománynak a hatókörét is kibővíti. De mégis talán az a legelementárisabb tapasztalata a Bertók-díjátadóknak, hogy Bertók László költészete mennyire eleven és aktuális.

(Fotó: Tóth László)