Breuer Marcell-emlékkiállítás Pécsett

A szerk.

November 8-án az m21 Galériában nyílik meg a világhírű művész emlékkiállítása, mely több ikonikus tárgyat is bemutat.

 

Breuer Marcell a 20. századi modern építészet meghatározó alakja. 1902. május 21-én született Pécsett, és itt is nevelkedett. Húszéves sem volt, amikor szülővárosát elhagyva megkezdte tanulmányait a Bauhausban. A század első évtizedeiben bútortervezőként szerzett nevet magának, majd miután 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált, építészként vált ismerté. De kapcsolatát a szülővárosával egészen haláláig megőrizte.

A kiállítás ezeket a kettősségeket villantja fel: a bútortervező és brutalista építész stílusjegyei, a világpolgár és Magyarország kapcsolatát, valamint kísérletet tesz a hiány pótlására, annak a felismerésére, hogy a világhírű építész haláláig megtartotta Magyarországhoz és szülővárosához való kötődését, tartotta a kapcsolatot személyes barátaival és a várossal, amely egy múzeum tervezésére kérte fel. Erre sajnos betegsége miatt már nem kerülhetett sor.

A kiállításon Breuer legismertebb épületeinek makettjein, tervrajzain és fotódokumentumain kívül az Iparművészeti Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum, a Smithsonian American Art Museum archívumából, a Syracuse University Breuer-archívumából, illetve magángyűjteményekből kölcsönzött műtárgyak, dokumentumok és bútordarabok is láthatók. A bútorok közül olyan ikonikus modellek is helyet kapnak a teremben, mint a Vaszilij-szék vagy a Breuer New York-i irodájának egykori berendezéséhez tartozó, 1954-es gránit íróasztal, az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményének egyik kulcsdarabja.

Az életének fontosabb állomásait és műveinek kronológiáját felvonultató anyag különlegessége, hogy a korabeli sajtóanyagok segítségével a családtörténet fennmaradt dokumentumait is bemutatja, illetve felidézi annak a több mint harminc éven át zajló levélváltásnak néhány emlékezetes momentumát, amelyet Breuer pályatársával, Major Mátéval folytatott. A Janus Pannonius Múzeum birtokában található családi levelezése által családi, magán- és szakmai életébe is bepillanthatunk, továbbá a kiállítás annak a szellemi örökségnek is a nyomába ered, amelyet a mester életműve a pécsi építészek, építészhallgatók munkáiban, Pécs arculatán hagyott.

A kiállítása megnyitója november 8-án, 18 órakor kezdődik a Zsolnay Negyed m21 Galériájában.

 

 

(Bélyegkép: Marc Bernheim és Evelyne Bernheim: Marcel Breuer in the Whitney Museum of American Art, 1964, részlet. Marcel Breuer papers, 1920–1986, Archives of American Art, Smithsonian Institution)

2023-10-31 12:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek