Tompa Andrea a Pannon Filharmonikusok vendége

A szerk.

A pécsi zenekar elhunytak emlékére rendezett hagyományos programján beszélgetés, mécsesgyújtás és hangverseny is lesz.

Tompa Andrea írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

Idén Átlényegülés címmel, október 26-án rendezi meg a Pannon Filharmonikusok a halottak napjához kapcsolódó programját, amely a szokásokhoz híven a koncertet megelőző gyertyagyújtásra is várja a résztvevőket. A program egyik vendége Tompa Andrea író, aki 17:30-tól Fenyősiné Bartha Noémi hegedűművésszel és Graf Orsolya Gyászfeldolgozás Módszer specialistával, a zenekar kommunikációs vezetőjével beszélget arról, hogy miért fontos a gyász megélése, milyen szerepet tölthet be a művészet a gyász feldolgozásában, van-e egyéni és közösségi gyász, és hogyan kaphat ez az összetett állapot szerepet az alkotói folyamatokban.

A mécsesgyújtást követően, 19 órakor veszi kezdetét a kamarakoncert. „Zenében gyászolni nem csak requiemben lehet, sőt, sok olyan hangszeres műről tudunk, melyek szavak és templomok nélkül emlékeznek, gyászolnak és fohászkodnak. Ezen az estén három ilyen mű hangzik el” – olvasható a programban. A műsoron Sosztakovics c-moll vonósnégyese, Mozart Gran Partita néven ismert fúvósszerenádjának egyik tétele és Richard Strauss Metamorfózisok című kései műve szerepel. A koncerten Tompa Andrea szövegeiből is hallhatunk részleteket.

 

 

(Bélyegkép: Máté Péter / Jelenkor Kiadó)

2023-10-18 18:00:00
https://btk.pte.hu/hu/felvetelizoknek