A nap ifjúsági programjaként Wéber Anikó interaktív kötetbemutatót tartott a Pagony Könyvkiadó Abszolút könyvek sorozatának darabjaiból. Az eseményen 12:30-kor az Apáczai Csere János Fiókkönyvtárban, 14 órakor pedig a Körbirodalom Gyermekkönyvtárban lehetett részt venni.

A délutáni irodalmi programok sorát a Jelenkor folyóirat lapszámbemutatója nyitotta a Művészetek és Irodalom Házában. A Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a szeptemberi lapszám Milbacher Róbert vendégszerkesztése alatt készült el, az összeállításban – miként azt Lectori salutem! című előszavában is írja – az általa felkért szerzőktől azt várta, hogy a maguk alternatív Petőfi-értéséről adjanak számot. A Kimozdítani Petőfit című beszélgetésen Ágoston Zoltán kérdezte Milbacher Róbert és Margócsy István irodalomtörténészeket. A program jelentős részében a Petőfi-kép változásáról szólt. Milbacher Róbert a Petőfivel kapcsolatos legendák társadalmi funkciójáról beszélt. Szerinte bár az irodalomtörténet és a filológia feladata, hogy legendákat korrigálja, mégis nagyon beszédesek abból a szempontból, hogy kifejezik, a társadalom mélyrétegeiben, illetve a politika szimbolikus gesztusai mögött milyen vágyak vannak jelen. Margócsy István ennek kapcsán említette, hogy a szabadság és szerelem költőjének alakját az útirajzai is jelentősen alakítják, amelyekből például az is kiderül, hogy Petőfit neki szolgálatot teljesítő személy kísérte, a szolgáló tartása pedig nem illeszkedik hézagmentesen a forradalmi hős alakjához. Szóba került Petőfi nemzetisége is, erre Milbacher Németh Lászlót idézte, aki szerint Petőfinek „ágai voltak a gyökerei”. Milbacher kifejtette, hogy ez a csúsztatás is azt szolgálta, hogy szlovák nemzetisége ellenére kisajátítható legyen a magyar nemzeti szimbólumalkotás számára. Margócsy erre válaszul mesélte el, hogy a 20. század elején, többek között Ady Endre és Kosztolányi Dezső Petőfi költészetének forradalmiságát éppen a szláv nemzetkarakterológiából vezette le. A beszélgetés zárásaként Ágoston Zoltán a Jelenkor Petőfi-számáról kérdezte Milbachert, aki a lapszám írásainak rövid beharangozása mellett a sajátjáról elmesélte, hogy egy húsz éves kutatási, gondolkodási folyamatot zárt le vele. A Kisfaludy Társaság 1845-ös vígeposzpályázatának egy pályaművéről írt, amelyről ugyan nem lehet biztosan állítani, hogy Petőfi Sándor írta volna, ugyanakkor számos érv található mellette.

Ezt követően Szeifert Natália Örökpanoráma című könyvét mutatták be. Minthogy a szerzővel én beszélgettem, önmagam krónikásaként elfogulatlan beszámolóra nem vállalkozhatok. A szerzőt elsőként a Mészöly Miklós-díjról kérdeztem, amit az új regényéért kapott. A szerző kifejtette, hogy az írás az egyik legmagányosabb dolog, amit valaki végezhet, éppen ezért nagyon fontos a visszajelzés. Szeifertet a regény írásakor leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy milyen módokon lehet megélni az idő folyását, ha képesek lennénk az életidőt még inkább megnyújtani, mi történne az emlékezetünkkel, tapasztalatinkkal és céljainkkal. Ennek körüljárására találta meg speciális elbeszélői perspektíváját, amelynek lényege, hogy minden történést a cselekmény helyszínéül szolgáló település felől gondolt el. Kiemelte, hogy a mágikus realizmust ugyan többször említik regényével kapcsolatban, írás közben azonban nem gondolt erre a zsánerre. A regény három, már-már allegorikus karaktere, a pap, az orvos és az író kapcsán elmondta, hogy ez a három karakter bár más módon látja a világot, szempontjaik kiegészítik egymást, amely biztosítja, hogy a regény megtartsa sokszólamúságát. Az Örökpanorámában fontos szerep jut a rendszerváltás eseményének. Szeifert elmesélte, hogy életének fontos gyerekkori emlékei kapcsolódnak ehhez az időszakhoz. Egyfelől sajnálja, hogy nem lehetett úttörő, másfelől pedig gyerekként látta, hogy ez a gazdasági, politikai váltás milyen nehéz helyzetbe sodort tömegeket. Ez az élmény köszön vissza a regényeiben. A beszélgetés zárásaként arról kérdeztem, hogy van-e terve azokkal a novellákkal, amelyek a regény megjelenése után jelentek meg, és az Örökpanoráma szereplőit állítja fókuszba. Szeifert Natália elmondta, hogy több ötlet kimaradt végül a regényből, amelyeken tovább gondolkodott, így születtek ezek az írások.

Hat órakor Kai Hensel német írót, forgatókönyvírót, az idei PécsLIT vendégét Roland Benedikt, a PTE Német Nyelvészeti Tanszék anyanyelvi lektora kérdezte. A beszélgetés német nyelven folyt, amelyet Széllné Gál Anett, a kaposvári egyetem oktatója tolmácsolt a közönség számára. A beszélgetés fókuszában a szerző két ifjúsági monodrámája állt; a Klamm háborúja, valamint a Fátyol című darabok, amelyeket a Pécsi Harmadik Színház is játszott az utóbbi években. A szerző elmesélte, hogy mindkét darab az iskolásokhoz közel álló, társadalmilag is releváns kérdésekkel foglalkozik. A Klamm háborúját például több egymásra rakódó, oktatással kapcsolatos krízishelyzet ihlette, a Fátyol pedig a drogfogyasztás hatásairól szól. Mivel ezek olyan témák, amelyek érintik a diákokat, ráadásul kevés eszközre van szükség a darabok eljátszásához, ezért könnyen hozzáférhető az iskolák számára. A beszélgetésen szó esett arról, hogy Hensel drámáira jellemző a nyitott befejezés, amely a szerző szerint biztosítja, hogy az adott színész eltérjen az alapműtől, a saját elképzelése szerint kiegészítse azt. Kiderült, hogy a magyarul Fátyolként jegyzett alkotás német címe Welche Droge passt zu mir? (Melyik drog illik hozzám?), ahogy azonban a darabot különböző nyelvekre átültették, a fordítók kevésbé naturalisztikus címre cserélték az eredetit. Ezután a beszélgetés a darab körül folyt. Hensel elmondta, hogy a darab főszereplője egy háziasszony, aki drogokhoz nyúl. Ezt azonban nem azért teszi, mert valamiféle élvezetet keres, hanem mert csak ezek segítségével képes ellátni mindennapi feladatait. Hensel szerint a drogprevenciós kampányok nagyon sokszor azért sikertelenek, mert a fiatalokat elrémiszteni akarja, akik azonban azt látják maguk körül, hogy a különféle szerek használata élvezetet okoz. Hensel szerint a monologizáló forma és a néző közvetlen megszólítása alkalmas arra, hogy a befogadó végül maga döntsön, miképpen ítéli meg a karaktert. A beszélgetés eredményességét mutatta, hogy miután Benedikt lehetőséget adott a közönségkérdésekre, a beszélgetés még hosszan zajlott. Ebből is látszik, hogy a beszélgetés kiválóan felkészítette a közönséget a következő programra. Kai Hensel Fátyol című monodrámáját Ákli Krisztián rendezésében Frank Ildikó játszotta a Művészetek és Irodalom Házának Fülep Lajos termében.

Ha valaki fél kilenc előtt néhány perccel besétált volna a különösebb információ nélkül a Művészetek és Irodalom házába, a Slayer, Korn, Motörhead és Iron Maiden pólós társaságról azt hihette volna, hogy metálzene-rajongók találkozója lesz. És hát nem is tévedett volna olyan nagyot. Az est záróprogramja ugyanis a Cserna-Szabó András által szerkesztett, huszonegy szerzőtől metálzenével kapcsolatos novellákat és esszéket közlő Stay Brutal! című „metálantológia” bemutatója volt. A kötet szerkesztője Szeifert Natáliával és Kiss Tibor Noéval folytatott kötetlen, jó hangulatú beszélgetést. Cserna-Szabó első kérdése a program során újra és újra visszatért. Arra válaszolni ugyanis, hogy a beszélgetőtársak „metálos”-nak tartják-e magukat, sokkal összetettebbnek bizonyult, mint ahogy azt előzőleg bárki gondolta volna. Mindketten arról számoltak be, hogy gyerek- és fiatalkoruk fontos része volt a metálzene, ami nagyon szorosan összekötődött a lázadással, valamint a tabuk döntögetésével, ha akkor metálosként definiálták volna magukat, mai önmagukra vonatkoztatva ezt már nem tudják teljes bizonyossággal kijelenteni. Cserna-Szabó a kötetből felolvasott egy részletet Para-Kovács Imre írásából, amely egy punk karakter felől tekint – meglehetősen cinikusan és szórakoztatóan – a metálrajongókra. Ennek kapcsán a résztvevők arról kezdtek beszélgetni, hogy a metálzenében rejlő teatralitás, önmaguk túl komolyan vétele szélesebb körökben biztosan nem tett jót a zene megítélésének, ráadásul a kilencvenes években megjelenő melankolikus, romantikus rockballadák ezt a műfajt még inkább eltolták a giccs irányába. Kiss Tibor Noé szerint azok a metálzenekarok tudnak hitelesek maradni, amelyek más zenei zsánerekből átemelve hangzásvilágokat arra törekednek, hogy saját műfaji szabályrendszerüket kitágítsák.

A beszélgetés az irodalom és a metál kapcsolatának kérdéskörével zárult. Cserna-Szabó András elmondta, hogy ő írás közben is hallgat metálzenét, ami kiválóan alkalmas a külvilág kizárására, de nagyon jó különböző könyvek olvasásakor is. Cserna-Szabó szerint A Mester és Margarita több jelenete alá kifejezetten illene a metálzene. Szeifert Natália megfigyelte, hogy a zenehallgatás erőteljesen hat az írásmódra. Szerinte a szövegeknek általában van valamiféle alapzaja, a mondatszerkezetek zenei ritmusokat idézhetnek meg, így attól függően, hogy ki milyen zenét hallgat gyakran, áttételesen biztosan megjelenik a szövegvilágában. Kiss Tibor Noé elmesélte, hogy mindig lenyűgözte, amikor egy zenekar képes létrehozni valamiféle feszültséget, amit aztán a szám végéig meg tud őrizni. Saját írásában is ilyesmivel kísérletezik, prózanyelvének zeneiségében mindig igyekszik ráismerni arra a ritmusra, amelyet ő zeneként is szívesen hallgat. Az este felolvasással zárult, a hörgés elmaradt.

(Fotók: Tóth László)