Szeptember 11-e és 16-a között harmadik alkalommal rendezi meg a Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat a PécsLIT irodalmi fesztivált. Az előző évekhez hasonlóan a látogatók hat napon keresztül irodalmi beszélgetéseken vehetnek részt délután, délelőtt pedig gyerekprogramok várják az érdeklődőket. A fesztivál hivatalos nyitóprogramja 19 órakor kezdődött a Zsolnay Negyed E78 termében, ahol Nyáry Krisztián és Bősze Ádám tartotta meg A nagy Himnusz sztori című előadását. A szervezők azonban gondoltak a türelmetlenebb látogatókra is, akik a megnyitó előtti délutánon két beszélgetésen vehettek részt. 16 órakor Závada Péterrel A muréna mozgása című kötetéről Kiss Georgina beszélgetett, majd Görföl Balázs kérdezte Turi Tímeát az Egyszerre egy beszéljen című verseskötetéről a Tudásközpont konferenciatermében.

A későn érkezőknek nem volt könnyű dolga, a megtelt terem hátsó traktusában maradtak elvétve székek, hát magam is ott foglaltam helyet. Kiss Georgina, akivel egyébként szeptember 13-án szerzőként is találkozhatnak az érdeklődők, a beszélgetés elején mindazokat, akik arra voltak kíváncsiak, hogy Závada új kötete milyen viszonyban áll a szerző korábbi költészetével, elegánsan a kritikák felé irányította. A beszélgetés inkább a kötet alapos bemutatására vállalkozott, felhasználva a recenziók tanulságait, mellette pedig újabb szempontokkal gazdagítva a kötetről szerzett tudásunkat. Kiss Georgina elsőként a kötetcímről kérdezte a szerzőt, aki elmesélte, hogy a muréna számára a jelentések ingázó, kitérő mozgását jeleníti meg, illetve van egyfajta alkotáslélektani vetülete is. Versírás közben gyakran tapasztalja, hogy a szöveg kiszámíthatatlanul alakul, folyton kicsúszik kezei közül. A beszélgetés során felmerült, hogy a recepcióban a murénát politikai allegóriaként is olvasták, de a szerző elmondása szerint – habár senkit nem akar megfosztani az értelmezés szabadságától – nem volt ilyen jellegű szándéka. Kiss Georgina erre reagálva érdeklődött a politika és a művészet viszonyáról. Ennek kapcsán Závada arról beszélt, hogy a művészetben mindig megjelennek hatalmi kérdések, őt pedig az előző, Gondoskodás című kötete óta foglalkoztatja, hogy egy önkényesen megalkotott, saját szabályrendszert alkalmazó autonóm költői nyelvben milyen politikai viszonyrendszerek tárulnak fel.

A költészetének hermetikusságáról beszélve a szerző Parti Nagy Lajost idézve azt mondta, hogy a vers nem keresztrejtvény, éppen ezért nagy hangsúlyt fektet arra, hogy írásai a komplex gondolati tartalmak mellett érzékletesen közvetítsenek hangulatokat, amelyek primer módon bárki számára élvezhetők és befogadhatók lehetnek. A kérdező a kötetet kulcskereső játékhoz hasonlította, amelyben, hogy feltáruljanak a versekben rejlő jelentésrétegek, meg kell találni a megfelelő módot, ahonnan megközelíthetők. Závada elmondta, hogy a játék nagyon fontos számára, a titkolózást azonban a költői hatalommal való visszaélésnek tekintené, éppen ezért valóban elhelyezett a kötetben olyan verseket, amelyek metapoétikai szinten közvetítik a kötethez társítható olvasói stratégiákat. Ennek kapcsán két nagyobb hagyományt említett, amelyek költészetének alakulásában fontos szerepet játszottak. Az első a New York-i iskola hagyománya, különösen John Ashbery, valamint Ben Lerner gondolati montázsokkal dolgozó költészete, illetve a francia Francis Ponge és George Bataille tárgyontológiához közelítő filozófiai esszéversei. A szerző e két főbb világirodalmi hatás után kezdett létrehozni olyan alkotásokat, amelyek filozófiai témákat és fogalmakat emelnek át és térítenek el, egyszerre hozva felszínre a filozófia eredendő költőiségét és a költészetben rejlő filozofikusságot. A beszélgetés végeztével, kilépve a teremből már hosszan álltak sorba, hogy dedikáltassák A muréna mozgását, én pedig – akár egy sekélyvízi szörnyeteg – siklottam át a tömegen.

17 órakor Turi Tímea ült a pódiumra, akit Görföl Balázs kérdezett Egyszerre egy beszéljen című kötetéről. A beszélgetés elején szó volt a szerző két, fiatalkorában írt könyvéről, illetve arról, miként talált vissza az olvasáshoz. Az anekdota szerint egy gimnáziumi osztálykirándulás alkalmával vette meg Esterházy Fancsikó és Pinta című könyvét, amely akkora hatással volt rá, hogy osztályfőnöke rosszallásának ellenére sem ment a többiekkel a kirándulás programjaként szervezett diszkóba, helyette a szálláson maradt könyvével. Görföl Balázs az új kötet kapcsán kifejtette, hogy azok, akik követték a szerző munkásságát, több ismerős dolgot is tapasztalhatnak, ugyanakkor számos elmozdulás is megfigyelhető a korábbi kötetekhez képest. Elsőként a nyitóversre hívta fel a figyelmet, amely egyfajta Istenhez szóló invokációként az eltávolodást kéri, miközben Turi költészetének sajátossága éppen abban állt, hogy mindig nagyon közelről tekintett az emberi viszonyokra. A szerző elmondta, hogy a kötetet az imakönyvhöz hasonló módon gondolta el. Leginkább az érdekelte, hogy az ima mint kommunikációs aktus és mint nyelvi helyzet milyen viszonyban áll az irodalommal. Elképzeléseit a zsidó vallás gyakorlataiból vezette le, amelynek közösségi funkcióját emelte ki. Turi hangsúlyozta, hogy az imádkozást szigorú szabályok kötik, ami egyfelől eltávolítja az embert saját kisebb problémáitól, másfelől azonban azáltal, hogy a személyes gondoktól függetlenül mindenki ugyanazt a folyamatot végzi el, nagyon erős közösségi tapasztalatot tud eredményezni – kötetével ezt a hatást szerette volna elérni.

Görföl Balázs újdonságként említette, hogy a kötet különféle biblikus alakokat jelenít meg, ráadásul a szerző korábbi könyveihez képest most jóval több férfi szereplővel találkozhat az olvasó. Turi elmondta, hogy korábban is kísérletezett hasonlóval, Anna visszafordul című verseskötetében például irodalmi nőalakokat emelt be írásaiba. A szerző szerint a mítoszok és bibliai történetek a transzgenerációs és személyes traumákat az egyéni tapasztalattól távolibb történetbe helyezik, ezáltal a problémák könnyebben válnak elemezhetővé, újabb szempontok mentén lehet őket megragadni. A kérdező felvetette, hogy bár régebben a bibliai és mitológiai történetek szerves részei voltak a mindennapi tudásnak, mára mintha kikoptak volna a közgondolkodásból, Turi szerint azonban ez nem feltétlenül probléma, mivel egyfelől az internet korában könnyű hozzáférni információhoz, másfelől pedig úgy írja meg a szövegeit, hogy akkor is élvezhetők legyenek, ha valaki nincs tisztában az adott karakter hátterével. Görföl Balázs kérdésére a szerző elmondta, hogy bár a recepció hangsúlyozza költészetének nőszempontúságát, számos más jellegű, interperszonális kapcsolatot is tematizál, a női tapasztalatok mellett verseiben megtalálhatók a generációs és közösségi emlékezet, valamint baráti kapcsolatok is, utóbbiakat azonban – a szerző meglepetésére – a recepció olykor férfi és nő közti szerelmi kapcsolatként olvassa. A beszélgetőtárs újdonságként említette, hogy a kötetben több kötött formájú vers is helyet kapott. Turi kifejtette, hogy a kötött forma alapvetően távol áll tőle, mert a rím és a ritmus tartása olyan helyzetbe sodorhatja a szöveget, amelyben veszít hitelességéből, ugyanakkor a formák képesek megtörni a szabadversben előforduló monotonitást.

A PécsLIT fesztivál hivatalos megnyitója 19 órakor kezdődött az E78-ban. Az eseményen Miszler Tamás, a Csorba Győző Könyvtár igazgatója, Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője, valamint Pécs polgármestere, Péterffy Attila mondott beszédet. Felszólalásaikban mindhárman kiemelték Pécs kulturális jelentőségét és a PécsLIT fontosságát a város életében. A megnyitó után következett A nagy Himnusz sztori című előadás, amelyben Nyáry Krisztián és Bősze Ádám a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából mesélték el Martin Bogdán zenei kísérete mellett, hogy a Kölcsey által írt mű, amelyet sem ő maga, sem pályatársai nem tartották számon a szerző legfontosabb alkotásai között, különféle viszontagságok után miként vált a rendszerváltás időszakában az alkotmányba rögzített hivatalos nemzeti himnuszunkká. Az est számos izgalmas és a közoktatásból kimaradt információval járult hozzá a Himnusz történetének megismeréséhez egy jó hangulatú, dinamikus beszélgetés keretében. Azt előadás széles látókörrel rendelkezve, mentalitás-, társadalom-, politika- és zenetörténeti kontextusokba helyezve mutatta meg, hogy különféle korokban milyen szerepe és megjelenési lehetőségei voltak a Himnusznak. Az előadásból kiderült a költemény megzenésítésének körülménye, illetve hogy a március 15-ét lezáró színházi est mintegy véletlenszerűen elénekelt dalából miként lett államférfiak temetésekor és szerenádok alkalmából előadott darab; a 20. század első feléig a katolikus templomokban tiltott, az ötvenes évektől azonban csupán egyházi alkalmakon énekelhető dal. Az előadás végén Nyáry Krisztián úgy foglalta össze e bőséges és élvezetes előadás tanulságát, hogy bár a történelem folyamán különböző rezsimek más-más nemzeti himnuszt jelöltek ki, Kölcsey műve Erkel Ferenc megzenésítésében különféle módokon, búvópatakként mindig visszatalált a tömegekhez, éppen ezért ez olyan közös kultúrkincs, amelyet nem lehet kisajátítani. A Himnusz tehát közös; legyen közös a PécsLIT is.

(Fotók: Tóth László)